Sok országban régen megbukott volna az államfő, ha annyi botrány tarkítaná hivatali ténykedését, mint Vlagyimir Putyinét. Vegyük csak példának a rengeteg halálos áldozattal járó elhibázott fellépést a moszkvai és a beszlani túszdrámákban, aztán az egykori Yukos-vezér Mihail Hodorkovszkij kiiktatását az üzleti és közéletből, majd a beavatkozást az ukrajnai elnökválasztásba. Végül mindehhez adjuk hozzá, hogy legutóbb a volt KGB-kém, Alekszandr Litvinyenko vádolta meg a halálos ágyán Putyint azzal, hogy ő adott megbízást a megmérgezésére.
Oroszországban azonban Putyin továbbra is hősnek érezheti magát. Elfogadottsági rátája közel 80 százalékos, ami nagyrészt annak tudható be, hogy 2000-es hivatalba lépése óta az orosz gazdaság olyan fellendülést produkál, amilyenről a válságos kilencvenes években senki még csak álmodni sem mert volna. A GDP átlagosan évi 7 százalékkal bővül, a reálbérek éves emelkedése pedig meghaladja a 8 százalékot. „Putyin meglehetősen kemény belföldön és külföldön is, de erre szükség van” – vélekedik a pénzügyi pályára készülő Kim Volodzanyin egyetemi hallgató, miközben a brit Marks & Spencer vásárlókkal teli moszkvai boltjában válogat a ruhák között.
Moszkvai ékszervásár. Többet keresnek, többet költenek. Fotó: Reuters
DŐL A TŐKE. Oroszország roppant népszerű a külföldi befektetők körében is: Putyin elnöksége alatt a tőzsdeindex több mint a tízszeresére nőtt. Közvetlen külföldi befektetések formájában 17 milliárd dollár érkezett az országba 2006-ban, s ennek alig egynegyede áramlott csak a kőolaj- és földgáziparba, ami a gazdasági diverzifikáció biztató jele. Gyorsan terjeszkednek olyan multik, mind a holland Heineken sörgyártó vagy a svéd Ikea bútoráruházlánc. A Ford, a General Motors, a Toyota és még vagy tíz további nagy autógyár létesít üzemet Oroszországban, illetve bővíti már meglévő kapacitását. A Citibank tavaly közel a kétszeresére, 47-re növelte orosz fiókjainak számát, és 70 százalékkal gyarapította itteni bevételeit.
E befektetések közös vonása, hogy az orosz középosztályt veszik célba. A moszkvai Expert piackutató cég becslése szerint ez a réteg 2000-ben még csupán 8 millió emberből áll, ma viszont 55 millióan tartoznak ide, a lakosság 37 százaléka. Ez nagyban javítja a hangulatot az országban. Önmagukért beszélnek egy nemrég készült közvélemény-kutatás eredményei: az 1999-ben mért 7 százalékról mára 23 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint az élet „nem rossz”, míg azoké, akik „elfogadhatatlannak” tartják az életkörülményeiket, 53-ról 29 százalékra csökkent.
A gyarapodó középosztály számára épülnek az olyan helyek, amilyen az új kereskedelmi és szórakoztató központ a moszkvai Kijevi-pályudvar közelében. Az évekig üresen álló telken korábban csak hajléktalanok és kóbor kutyák éltek, de ma egy ötemeletes bevásárlóközpont áll ott, benne 160 – külföldi ruhákat, ékszereket és kozmetikumokat árusító – üzlettel, vendéglőkkel és egy, a legújabb hollywoodi filmeket játszó multiplex mozival. „Határozottan javul az élet. Az emberek többet keresnek, és többet is költenek” – mondja Alekszandr Kerejev zenész, aki éppen fellépő ruhát vásárolni tért be az elegáns plazába.
A nyugati vállalatok pedig ki is használják ezt a nagy költekező kedvet. Az új bevásárlóközpontban sorra nyitnak üzleteket olyan cégek, mint a Zara, a Nike és a Body Shop. „Arra számítunk, hogy moszkvai forgalmunk nagyon gyorsan eléri a londoni és a New York-i szintet” – bizakodik a belga Le Pain Quotidien pékség- és kávéházlánc első moszkvai egységét irányító Ian Zilberkweit.
Nem mindenkinek jut azonban a prosperitás tortájából. A havi átlagkereset 330 dollár, alig 10 százaléka az amerikainak. A háztartások mindössze egyharmadának van autója, és nagyon sokan – különösen az idősebbek közül – végleg leszakadtak. „Persze, korábban jobb volt az élet” – fogalmazza meg ennek a körnek az életérzését a 315 dolláros állami nyugdíjából élő 65 éves Jurij Sztyepanov. S noha Szentpétervárott, Novoszibirszkben és más nagyvárosokban is szaporodnak az új bevásárlóközpontok, iroda- és lakóépületek, még mindig nagy a különbség a főváros és az ország többi része között. „Minél messzebbre megyünk Moszkvától, annál lehangolóbb a kép” – nyilatkozta a BusinessWeeknek adott interjújában a Kremlt gyakran bíráló Garri Kaszparov, a korábbi világbajnok sakknagymester.
Sokan attól is tartanak, hogy a gazdasági expanzió nem lesz fenntartható. Az utóbbi évek növekedésének motorja egyértelműen a kőolaj, a földgáz és az egyéb természeti erőforrások exportja. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) úgy becsüli, hogy az energiahordozók és nyersanyagok drágulása nélkül az elmúlt három évben a GDP-gyarapodás 2-3 százalékponttal kisebb lett volna. Emellett a fejlődő országok nem arról híresek, hogy a nyersanyagokból származó „ajándék” bevételeket a fenntartható növekedés alapjainak megteremtésére fordítják.
TARTALÉKOLÁS. Putyin dicséretére legyen mondva mindazonáltal, hogy a készpénz nagy részéből tartalékokat képezett. Oroszország 90 milliárd dolláros – a GDP 9 százalékának megfelelő – alapot hozott létre, hogy védve legyen az olajárak esése ellen. A fiskális politika továbbra is szigorú, a múlt évi költségvetés a GDP 7 százalékának megfelelő többlettel zárt. Ráadásul Oroszország a hagyományosan erős oktatásnak, tudománynak és iparnak köszönhetően gazdasági fejlettségben jócskán megelőzi a legtöbb, természeti erőforrásokban szintén gazdag országot. Technológiai szektora immár igazi kihívást jelent az outsourcingból élő indiai vállalatok számára. A szoftverexport értéke 2001-ben még csupán 128 millió dollárt tett ki, 2006-ban viszont már meghaladta a 1,5 milliárd dollárt. „Képesek vagyunk globális léptékben versenyezni” – szögezi le Dmitrij Losinyin, a legnagyobb orosz szoftverfejlesztő cég, a Luxoft vezérigazgatója.
Közgazdászok ugyanakkor figyelmeztetnek, hogy a magas olajárak egyfajta elbizakodottsághoz vezettek. Egy közelmúltbeli OECD-jelentés megállapítja, hogy a reformok nagyrészt elakadtak. Ami ennél is rosszabb, a korrupció és a túlzott bürokrácia továbbra is bénítja az üzletet: a Transparency International legutóbbi korrupciós listáján Oroszország a sor vége felé található, holtversenyben Gambiával és a Fülöp-szigetekkel. „Ez az általános baj nálunk. Személyesen érdekeltté kell tenni ezt vagy azt a tisztviselőt, ha azt akarjuk, hogy felgyorsuljanak a dolgok” – mondja Anatolij Beresztovoj, egy moszkvai építőipari vállalat igazgatóhelyettese.
A legaggasztóbb mégis az állami szerepvállalás erősödése. A Kreml 2004 óta mintegy kéttucat cégre tette rá a kezét, köztük a Szibnyefty és a Yukos olajtársaságokra, valamint bankokra és újságokra. Putyin időnként kiáll ugyan a piaci reformok mellett, de alapvetően inkább az olyan nemzeti óriásvállalatokat támogatja, mint a Gazprom és a Rosznyefty. A magánszektor részesedése a teljes kibocsátáson belül tavaly 65 százalékra esett a 2005-ös 70 százalékról, a tőzsde teljes kapitalizációjának pedig az egy évvel korábbi 22 százalékkal szemben immár 38 százalékát adják az állami ellenőrzésű vállalatok.
Úgy tűnik azonban, hogy az orosz középosztály zöme egyelőre nem osztja sem az OECD-nek a gazdasággal kapcsolatos félelmeit, sem a nemzetközi közösségnek az államfő rossz híre miatt érzett aggályait.
