Néhány ország – mint például Chile, Kolumbia és Costa Rica – továbbra is elkötelezett a progresszív, növekedésorientált és demokratikus berendezkedés iránt. Ám az elmúlt egy évben Chávez szövetségesei jutottak hatalomra Ecuadorban és Bolíviában, néhány más országban pedig csak kevésen múlott, hogy nem arattak győzelmet. Mexikóban Chávez nagy csodálója, Andrés Manuel López Obrador lehetett volna az elnök – alighanem élete végéig -, ha csak negyed százaléknyival több szavazó voksol rá.
RIASZTÓ BÉNULTSÁG. Miért van az, hogy miközben a világ szinte összes országában sikeresen működik a rugalmas, piacorientált gazdaságpolitika, Latin-Amerika veszélyes módon a másik irányba halad? Talán azért, mert sok választó nem látja, hogy a térségben évtizedek óta most a legnagyobb a gazdasági stabilitás? Azért, mert nem értékelik, hogy a tizenkét évvel ezelőtti 300 százalékról mára egyszámjegyűre mérséklődött az infláció? Szerencsére a választók legalább fele elismeri ezeket a kedvező fejleményeket, ellenkező esetben a helyzet sokkal rosszabb volna. Mindazonáltal a bal- és a jobboldal egyre távolodik egymástól, ami riasztó mértékű politikai bénultságot eredményez.
Kenneth Rogoff
A legerősebben ez Mexikóban látszik, amely Brazília után a régió második legnagyobb gazdasága. Dacára annak, hogy a gazdag és prosperáló Egyesült Államok szomszédjaként irigylésre méltó földrajzi helyzetben van, az ország növekedési rátája a tíz évvel ezelőtti válság óta a gyenge és a még gyengébb között mozog. Miért nem sikerült Mexikónak többet profitálnia az 1992-es Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodásból (NAFTA)? A probléma részben Kína felemelkedése. Az ottani ultraalacsony bérek kemény versenyhelyzetet teremtenek Mexikó számára, ahol a bérszint „csak” nagyon alacsony. Ám a fő akadály mégiscsak a mexikói politikai rendszer, amelyben a szereplők képtelenek konszenzusra jutni a lényeges gazdasági reformok ügyében.
Az új államfő, Felipe Calderón kijelentette, hogy fel kell számolni a monopóliumokat. Mivel fogja vajon kezdeni – a távközléssel vagy a tortillagyártással? Nagyon sok választása van. A parasztok apró földdarabkákat művelnek rendkívül rossz hatékonysággal, ami a rejtett munkanélküliségnek a vidéki Kínában tapasztalható formájára emlékeztet. Az állami tulajdonban lévő, a költségvetési bevételek tetemes hányadát adó olajtársaság szintén nagyon gazdaságtalanul működik, s a kelleténél sokkal kevesebbet invesztál új berendezésekbe és technológiába. Dúl a bűnözés, és nemzetközi összehasonlításban igen erős a korrupció. De ami a legrosszabb, a választásokon vesztes López Obrador a jelek szerint kész inkább káoszba sodorni az országot, semhogy elismerje vereségének alkotmányos törvényességét. S hogyan reagál minderre az Egyesült Államok? Meg akarja valósítani azt a tervet, hogy 2 ezer mérföldes falat épít déli határa mentén…
Brazília mindeközben dicséretes politikai és makrogazdasági stabilitást mutat. Mindazonáltal ha azt akarja, hogy gazdasága az elmúlt évek szerény tempójánál gyorsabban bővüljön, nincs más választása, mint átalakítani munkaügyi törvényeit, tovább nyitni a külkereskedelem terén, és javítani közoktatási rendszerét.
Az a körülmény, hogy Latin-Amerika két legnagyobb gazdasága késlekedik a reformokkal, még a térség éllovasai, köztük Chile számára is roppantul megnehezíti, hogy – tovább fokozva fejlődési ütemét – tartósan magas növekedési pályára álljanak.
Tény, hogy a régiónak az elmúlt években felmutatott gyenge növekedési üteme még mindig a legjobb teljesítmény az 1970-es évek óta, s a bérek lassan közelítenek az amerikai, európai és japán szinthez. Ezzel együtt a világ fejlődő térségei közül ma Latin-Amerika mutatja a leglassabb gazdasági gyarapodást. Nemcsak Kína és India növekszik nála gyorsabban, hanem Közép-Európa, Közép-Ázsia, vagy akár az erőszak sújtotta Közel-Kelet, sőt – a háborúk és éhínségek ellenére – még a szubszaharai Afrika is.
INNOVÁCIÓS KÉNYSZER. Vajon Venezuela felelőtlen ígéretekkel ámító vezére a növekedés egészségesebb és jobb útját kínálja? Sajnos nem. Az olajországot egyelőre az húzza, hogy főként a kínai kereslet miatt magasak a világpiaci kőolajárak. Ám ha lezuhannak – ami néhány éven belül biztosan bekövetkezik -, akkor az ország gazdasága velük együtt fog összeomlani. Hosszú távon a nyersanyagexportőrök ugyanúgy innovációra kényszerülnek, mint a feldolgozóipari cégek, ha fenn akarják tartani nyereségességüket. Miután a venezuelai olajkitermelés még most is jóval alacsonyabb, mint Chávez hatalomra kerülésekor volt, nemigen lehet kétséges, hogy ez a történet miként végződik.
A mai hiperkompetitív globális gazdaságban nincs megbízható „harmadik út” egyetlen ország számára sem, hogy elkerülje a folyamatos liberalizációt és piaci reformokat. A latin-amerikai szocializmus jelenlegi térnyerése így minden valószínűség szerint a múltbeli tragikus események megismétlődéséhez fog vezetni.
Ebben az összefüggésben az Egyesült Államoknak a térség iránt tanúsított megmagyarázhatatlan közönye egyszerre naiv és veszélyes. A demokrata többségű új Kongresszus jelezte, hogy újra kell tárgyalni a Peruval és Kolumbiával kötött szabadkereskedelmi egyezményeket. Milyen üzenetet küld ez az Egyesült Államok még meglévő térségbeli szövetségeseinek? Ha Washington nem siet latin-amerikai barátainak segítségére, a károk helyrehozása akár egy emberöltőbe is telhet.
A szerző a Harvard Egyetem professzora, az IMF volt vezető közgazdásza • © Project Syndicate, 2006
