Óhatatlanul felidéződik 2007 januárjában az egyszeri börtöntöltelékről szóló vicc, aki – megtudván, hogy újév napján viszik akasztani – így kiáltott fel: „No, ez az év is jól kezdődik!” Ám a tréfa megkeseredik, hiszen megismétlődött 2006 januárjának moszkvai manővere: az orosz gázipari monopólium, a Gazprom újra a csapok elzárásával fenyegetett. Akkor a Nyugat felé tekintő Ukrajna, most (meglepetésre) Moszkva kitartottja és vazallusa, Belarusz volt a támadás célpontja.
Persze nem közömbös, hogy végül hétfőn, január elsején reggel nyolc órakor mégsem vált valósággá a Gazprom időzített ultimátuma. Szilveszter napján, éjfél (és az új év születése) előtt két perccel Belarusz engedni kényszerült az orosz nyomásnak.
Gömöri Endre, újságíró
POLITIKAI STRATÉGIA. Ez nem mellékes, hiszen a gázcsapok nyitva maradtak. A lényeget azonban nem érinti. Azt, hogy most tárult fel igazán: a gázár körüli viták felszíne alatt több összefüggő rétegből álló politikai stratégia rejtőzik. A mai helyzetben a legfontosabb rétegek: 1. A gáz exportára mint a politikai büntetés és jutalmazás eszköze. 2. A Gazprom monopolhelyzetének felhasználása az orosz hatalomkoncentrációra és a birodalom újjászervezésére. 3. A Gazprom mint a sokoldalú nemzetközi nyomásgyakorlás eszköze.
A gyakorlatban – értelemszerűen elsősorban a szovjet utódállamok esetében – az árvita összefonódik a birodalmi reintegrációs törekvésekkel. A tavalyi árháborút a Gazprom az akkor még a „narancsszínű forradalom” utóéletének nyugati integrációs vágyait dédelgető Ukrajna ellen indította – amely egyben az EU-ba irányuló orosz gázexport 80 százalékának tranzitországa. Az árvita így a Gazprom általános nemzetközi nyomásgyakorlásának egyik eleme volt. Ugyanakkor benne rejtőzött a fokozatos „birodalmi visszaintegrálás” szándéka is.
A gázháború nyomásának meghatározó szerepe volt abban, hogy ismét a Kreml bizalmi embere áll a kijevi kormány élén, semlegesítve ezzel a forradalmi mozgalom által elnöki pozícióba emelt Juscsenko befolyását. A „visszaintegrálás” folyamatának első sikerét jutalmazta tíz nappal ezelőtt a Gazprom, közölvén: Ukrajna az idén is 130 dollárt fizet 1000 köbméterenként az orosz gázért. Eszerint nincs emelés. Összehasonlításként, a londoni Institute of Energy Policy becslése a szovjet utódálla-
mok 2007-re becsült árszintjéről: Grúzia, Lettország és Litvánia 220-250; Észtország csaknem 300 dollár. Ez a rebellis Grúzia esetében a 2005. januári szinthez képest 110, a NATO és EU-tag balti államoknál 35-40 százalékos áremelés.
A mostani gázháború azért mutatta látványosan az árviták és a birodalomépítés kapcsolatát, mert az orosz rezsim első számú kliens államát, Belaruszt állította szembe Moszkvával, és „az utolsó európai diktátornak” ítélt belarusz elnököt, Lukasenkót eddigi gyámolítójával, Putyinnal. A fordulat külső jele az volt, hogy Lukasenko december közepén ultimátumot kapott: az eddigi 47 helyett fizessenek 105 dollárt a gázért, plusz adják át a belarusz kézben lévő Beltransgaz csővezeték részvényeinek 50 százalékát – különben leállítják a szállításokat. Lukasenko válasza: ha az oroszok nem szállítanak gázt Belarusznak, nem engedi át a Gazprom kezében lévő másik tranzitvezetéken keresztül az EU-nak szánt orosz gázexportot. Az ellenállás végül, mint említettük, két perccel az új év beköszönte előtt megtört Az új megállapodás szerint az idén 100 dollárt fizet Belarusz a gázért, de 2011-re az ár fokozatosan 200 dollár fölé emelkedik és e négy év alatt a Gazprom (térítés ellenében) hozzájut a Beltransgaz 50 százalékához is.
Megkerülhetetlen kérdés: miért ez a keménység egy vazallus állammal szemben, amelyet egyébként Moszkva évi 4 milliárd dollárral támogatott. Az árvitának itt eleve csak másodlagos szerepe lehetett.
DÖCÖGŐ UNIÓ. A magyarázat: Belarusz „birodalmi reintegrációjának” gondjai – és Lukasenko szerepe. A belarusz elnök már tíz éve aláírt egy megállapodást a két ország politikai és gazdasági uniójáról, így közös pénznem bevezetéséről és közös alkotmányról is. Lukasenko arra számított, hogy ezért Moszkvától magas uniós tisztségre kap ajánlatot. A Financial
Times szerint az unió alelnöki posztját igényelte volna, de ilyen ajánlat nem érkezett, és Lukasenko nem teljesítette a szerződésben vállalt szoros integrációt Oroszországgal. Moszkva pedig most kiszabta a büntetést.
Ami december közepe és január elsejének hajnala között történt, az első ízben tárta fel részleteiben is a Gazprom-doktrínának nevezett Kreml-stratégia komplex céljait. Egyben jelezte, hogy a fenyegetés belátható időn belül nem szűnik meg. Sokáig eltart még a gázhajtású birodalom építése.
