Gazdaság

Csuklós vonat az aszfalton

Egyre gyakoribb jelenség a városi tömegközlekedésben, hogy a kötött pályán közlekedő járműveket hosszabbá teszik; a forgalmas útvonalakon így nyújtható a leginkább költséghatékony szolgáltatás az utasok számára.

A metró, vagy a villamos szerelvényekkel ellentétben azonban az aszfalt utakon közlekedő buszok esetében a hosszt eddig nemigen növelték, és általában a csuklós járművek sem sokkal hosszabbak 20 méternél. Ezzel a koncepcióval próbál most szakítani a német Hübner GmbH.: a cég olyan autóbuszt tervezett, amely bővíthető; a két kocsiból álló szerelvény hossza így a 36 métert is elérheti.


Csuklós vonat az aszfalton 1

Az AutoTram nevű járművet a kevésbé zsúfolt időszakokban szóló üzemmódban használnák, és csak csúcsforgalomban csatolnák össze a két alacsonypadlós egységet. A duplabusz könnyedén közlekedhet a szűk utakon is: esetében a buszoknál használt fordulási kör kifejezés – ez a 180 fokos fordulathoz szükséges helyre vonatkozik, és a hossznövelés egyik legfőbb gátja – értelmét veszti: ez a jármű ugyanis a villamosokhoz hasonlóan mindkét végében tartalmaz vezetőülést, tehát bármely irányba elindulhat. Ráadásul egy sajátos, több tengelyen alapuló megoldásnak, valamint a kerekek nagy fordulási szögének és a beépített GPS rendszernek köszönhetően nagy méretéhez képest könnyebben veszi még az éles kanyarokat is. Az AutoTram természetesen hibrid kivitelben készül, így meglehetősen takarékosan üzemel.

Bár a Hübner elsődleges célja, hogy az európai városi közlekedési vállalatok számára szállítson a járműből, jelentős piacra számítanak Dél-Amerikában is, ahol hosszú, akár több ezer kilométeres utakra is bevethetnék, turista- és távolsági autóbuszként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik