Gazdaság

Kötelező lehet az elektronikus cégeljárás

Az igazságügyi tárca által kidolgozott javaslatok szerint 2008-tól általánossá és kötelezővé válna az elektronikus cégeljárás, tovább rövidülnének a bejegyzési határidők, és a cégjegyzékben szereplő adatokból érdemi információkhoz jutnának a hitelezők.

A tervek szerint 2008-tól általánossá és kötelezővé válik az elektronikus cégeljárás, már csak elektronikus úton terjeszthetők elő a cégbejegyzési és változásbejegyzési kérelmek, és a cégbíróság is kizárólag elektronikus okirat formájában tartja nyilván a cégre vonatkozó iratokat. Szintén elektronikus formában készül majd a cégbejegyzési kérelem benyújtásakor az a tanúsítvány, amely tartalmazza a bejegyzésre váró cég nevét, székhelyét, cégjegyzékszámát, adószámát és statisztikai számjelét. Ennek megfelelően a cégbíróság is elektronikus úton közli a jogi képviselővel az eljárásban hozott végzéseket, azonban a tanúsítványt, a bejegyző illetve a bejegyzési kérelmet elutasító végzést írásban is megküldi majd. Bár már másfél éve van lehetőség a kérelmeket elektronikusan benyújtani, nem nagyon alkalmazzák ezt az utat, továbbra is a papíralapú nyomtatványok a közkedveltek.

Rövidülő cégbejegyzés

A hatályos cégtörvény szerint az egyszerűsített cégeljárásban azok a gazdasági társaságok, amelyek a cégtörvény mellékletében szereplő szerződésmintákat használva kérik a cégbejegyzést, rövidebb elintézési határidővel számolhatnak: legfeljebb 8 munkanap alatt bejegyzik így a cégeket. Amennyiben pedig az alakuló cég él a névfoglalás lehetőségével, társasági szerződését a cégtörvény mellékletében szereplő minta kitöltésével készíti el és cégbejegyzési kérelmét elektronikus úton nyújtja be, a kérelem beérkezését követő 2. munkanapon bejegyzik a cégnyilvántartásba.


Kötelező lehet az elektronikus cégeljárás 1

Együttmûködõ partnerünk a Nádas Ügyvédi Iroda

Az elektronikus ügyintézés kötelezővé tétele és a szerződésminták alkalmazása nyomán teljesül az az uniós elvárás, amely szerint 2008-tól egy hét alatt elintézhetők kell hogy legyenek a cégbejegyzési és változásbejegyzési ügyek. Ezért várhatóan változnak az egyszerűsített cégeljárás feltételei: egyrészt bővülnek a szerződésminták (a javaslat szerint zártkörűen működő részvénytársaságot is lehet majd szerződésmintával alapítani), másrészt ebben az eljárásban akkor is bejegyzik két munkanap alatt a céget, ha nem élt előzetes cégnévfoglalással. Tekintettel arra, hogy a szerződésmintákat a tárca átdolgozta, és jóval rövidebb határidőt rendel a szerződésmintával alapított cégek bejegyzéséhez, a jogalkotói szándék az, hogy minél többen alkalmazzák a szerződésmintákat. A változásbejegyzési eljárásban azonban nem lesz helye egyszerűsített cégeljárásnak.

Fontos referenciaadatok a cégjegyzékben

A tervezet szerint 2008-tól a cégjegyzékből azonosíthatóak lesznek az adott céghez kapcsolódó anya- és leányvállalatok is, a számviteli beszámoló közzétételére kötelezett cégeknél pedig szerepelni fog az éves beszámoló eredménykimutatása és mérlegadatai, és a tárgyévben foglalkoztatott munkavállalók átlagos statisztikai létszáma is. Ennek érdekében a javaslat kötelezővé tenné a számviteli beszámoló elektronikus megküldését.

Lehetőség lesz arra is, hogy a cég külön kérelmére a cégjegyzékben feltüntessenek olyan adatokat is, amelyek az üzleti jó hírét erősítik, referenciául szolgálnak. Ezek az adatok azonban csak egy évig szerepelnek majd a cégjegyzékben, ezt követően automatikusan törlik, hacsak nem kérik a bejegyzés meghosszabbítását további egy évre. Ezeknek az adatoknak a bejegyzését a cég jogi képviselője kérheti elektronikus úton, de a kérelemhez a referenciákat igazoló okiratokat is csatolni kell majd. A kérelem benyújtása a tervek szerint illetékmentes lesz. Ilyen referenciaadat lehet például, ha a társaság szerepel a Közbeszerzések Tanácsa által vezetett, minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékében vagy a bejegyzés időpontját megelőzően legalább tíz éven át nem halmozott fel köztartozást.

Emellett a cégjegyzék kötelezően fog tartalmazni olyan adatokat is, amelyek a hitelezők védelme szempontjából jelentősek. A cégjegyzékből lehet tájékozódni például:
– a céggel szemben hozott jogerős elmarasztaló és bírságot kiszabó hatósági határozatról,
– a cég tulajdonában álló ingatlanon fennálló, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jelzálogjogról, a jelzálogjoggal biztosított követelés összegéről,
– a cégnek a központi hitelinformációs rendszerbe (KHR) kerüléséről,
– a cég ellen indított, tíz millió forint feletti pénzkövetelés behajtására irányuló perről,
– arról, hogy a társaság tartozásaiért korlátozott felelősséggel tartozó gazdasági társaság felelősségét a bíróság jogerősen korlátlanná minősítette,
– arról, hogy a vezető tisztségviselőt jogerős bírósági határozat tiltotta el a vezető tisztség gyakorlásától.

Az úgynevezett cégfigyelőlapról így bárki megnézheti majd, hogy szerződő partnere ellen folyik-e per, van-e olyan ingatlana, amit jelzálog terhel. A cégfigyelőlapot illeték ellenében lehet kikérni. Ahhoz, hogy a fenti adatokat bejegyezzék, az érintett hivataloknak és hatóságoknak kötelező lesz elektronikus úton megküldeni a határozatokat a cégbíróságnak.

A „Jogi sarokban” a Nádas Ügyvédi Iroda folyamatosan tájékoztat a közvéleményt érdeklő jogszabályokról, ezek változásairól, tervezetekről, alkalmanként egyedi esetekről. Az olvasók által felvetett problémákra – amennyiben ezeket a többi olvasó számára is érdekesnek tartja – jogi megoldási javaslatokat kínál. A konkrét ügy megoldása azonban ügyvédi tevékenység, amihez az események és iratok teljes ismerete szükséges, és meghaladja a rovat lehetőségeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik