Gazdaság

Sokoldalú spidron

Egyszerre több területen, matematikai és művészeti körökben is nagy érdeklődést váltott ki az az alakzat, amelyet Erdély Dániel képzőművész és formatervező (s nem utolsósorban a Freemail levelezőrendszer egyik ötletgazdája) alkotott meg.












Sokoldalú spidron 1



Sokoldalú spidron 2
Sokoldalú spidron 3

Az általa létrehozott síkidom síkkitöltésre, illetve – háromdimenzióssá alakítva – térkitöltésre is alkalmas. És bár sok ilyen testet ismernek már, egyik sem olyan bonyolult, és tetszetős, mint a művész agyszüleménye. A rendszerből Amerikában építőjáték is született, amelyet nemrég dobtak piacra. A rendelkezésére álló területet „kiparkettázó”, és mára szabadalmaztatott alakot Erdély Dániel spidronnak nevezte el, az angol spider (pók), a spirál és a görög poligon (sokszög) szavak összevonásából. A háromszögek találkozásai mentén létrejövő éleket különböző módon hajtogatta, ami harmonikaszerű felületet eredményezett. Ezt fejlesztette tovább térbeli spidrontestekké, melyek kiváló térkitöltő elemnek bizonyulnak – azaz, egymáshoz illesztve hézagmentes, tömör test építhető belőlük. Az alaptestből kiindulva mára több mint egy tucat térkitöltő spidronformát találtak. Erdély és követői ezekből számos mintázatot, szobrot, térkitöltő reliefet hoztak létre, köztük olyanokat is, amelyek nem ismétlődő alakzatokból épülnek fel. A képzőművész elmondása szerint ezek iránt matematikusok, fizikusok és a legkülönbözőbb termékek gyártói egyaránt érdeklődnek.














Sokoldalú spidron 1



Sokoldalú spidron 2
Sokoldalú spidron 3

Tárgyal például egy porcelángyárral, amely esetleg csempét gyártana belőle, a síkkitöltési lehetőséget kihasználva. További alkalmazási lehetőség az akusztikus fal, amellyel hangversenytermekben kiválóan szabályozható a hang visszaverődése úgy, hogy a spidronokat síkállapotukból egy domború felületrendszerré alakítják át. Ha pedig a harmonikaszerű felületeket egymásra rétegezve használjuk, akkor a spidron az autókban ütközéscsillapítóként remek védelmet nyújthat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik