A Bizottság nem szabott semmi feltételt az ügylet kapcsán, amit novemberben a Scania vezetése és legfőbb részvényese, az Investor AB azonban elutasított. A MAN a múlt héten azt közölte, hogy a jövő év január 31-ig meghosszabbította a Scaniára tett, eredetileg csak december 11-ig érvényes felvásárlási ajánlata határidejét. A MAN azzal indokolta a lépését, hogy az Európai Bizottság is december 6-ról december 20-ra halasztotta az üggyel kapcsolatos döntését.
A Scania novemberben azzal utasította el a MAN 10,3 milliárd euró átvételi ajánlatát, hogy az „jelentősen alulértékeli” a céget. A Scania indoklása szerint az egyesülésből eredő szinergiahatások is csak hosszú távon érvényesülnének, rövid távon erősen eltúlozta a MAN a várható hatásokat. A Scania szerint a MAN által korábban adott munkahely-garancia is hátráltatja a szinergiahatások érvényesülését.
A MAN vezérigazgatója a nyáron az IG Metall szakszervezeti szövetségnek 7 ezer munkahely megőrzését szavatolta, amiért cserébe hosszabb munkaidőben állapodtak meg a szakszervezettel.
