A pénzügyminiszter ezt csütörtökön a jövő évi költségvetés parlamenti zárószavazását követően mondta a kormányszóvivői tájékoztatón. Hozzátette: a kormány eltökélt abban, hogy a 2007-es költségvetés kereteit szigorúan betartja és ennek szellemében jövő év április 10-én szigorú szempontok alapján teszi le jelentését az államháztartás jövő évi első negyedéves alakulásáról a brüsszeli bizottságnak.
A pénzügyminiszter elmondta, a csütörtökön elfogadott jövő évi büdzsé teljes összhangban van az uniónak szeptemberben, illetve decemberben beadott konvergenciaprogrammal. A jövő évi költségvetés parlamenti elfogadása megalapozza azt, hogy Magyarország a következő évben a konvergenciaprogram megvalósításába kezdjen.
A jövő évi eredményszemléletű államháztartási deficit 6,8 százalék lesz a GDP-hez mérten, a pénzforgalmi hiány pedig 6,9 százalékot tesz majd ki, ami azt jelenti, hogy érdemben nem lesz különbség a pénzforgalmi és eredményszemléletű hiány között. Veres János kiemelte, hogy az egész éves jövő évi büdzsé tervezésénél a kormány konzervatívan számolt.
Sok a kiadás az első két hónapban
A következő év első negyedévében időarányosan jóval nagyobb kifizetések terhelik majd a központi büdzsét, mint az év hátralévő részében, így sem januárban, sem februárban nem lehet majd a havi hiány az egész éves deficit tizenketted része. Az első két hónapban kell a központi büdzséből kifizetni a közszférában dolgozók 13. havi keresetét, a központi kiadásokat ekkor terhelik majd leginkább az államháztartás kamatkifizetései, de erre az időszakra esik a Gripen-gépek utáni időarányos teljesítés is, valamint a 13. havi nyugdíjak egyik felének kifizetése.
Veres János azt is elmondta: a központi költségvetésben érdemi tartalékokat képeztek összesen 226 milliárd forintos tételben. A következő év szerinte még a stabilizálás időszaka lesz, de 2008-ban a jövő évi eredményekre alapozva már a növekedésre lehet majd koncentrálni.
Kérdésekre válaszolva a pénzügyminiszter elmondta: az önkormányzatok 2006-ban összesen 1,475 milliárd forintot kaptak a központi büdzséből, ehhez a bázishoz képest a 2007-es elfogadott központi büdzsé összesen 1,6 milliárd forintot juttat az önkormányzatoknak, vagyis 120 milliárd forint a többlet az idei évhez képest. Hozzátette: az önkormányzati rendszer 1997-ben egy bővebb forrásokkal rendelkező országra lett „kialakítva”, az átalakítást napirendre kell tűzni, az önkormányzati törvény azonban kétharmados, azaz megváltoztatásában „remélem, hogy az ellenzék is partner lesz”.
