Az EU ígérete szerint a tagállami hatásvizsgálat eredménye 2007 első negyedévére várható, és a magyar kormány csak annak elkészülte után alakítja ki végleges álláspontját – tette hozzá az államtitkár.
A magyar kormány célja, hogy a postai piac liberalizációja után a fogyasztók stabil, növekvő színvonalú szolgáltatást kapjanak, de a folyamat a Magyar Postánál jelentős foglalkoztatási megrázkódtatással ne járjon – hangsúlyozta.
Garamhegyi Ábel emlékeztetett arra, hogy a december 11-i uniós miniszteri találkozón megerősítették az EU postai liberalizációjának alapelveit, és a 2009-es várható időpontot. Így például azt, hogy az állami monopolhelyzetet meg kell szüntetni, magas színvonalú egyetemes szolgáltatást kell nyújtani, aminek mikéntjét a tagállamokra kell bízni, és nem lehet korlátozni, melyik cég nyújthat egyetemes szolgáltatást az egyes tagállamokban.
„A vita a részletekről folyik: mikor és milyen módon szűnjön meg a monopolhelyzet, mit jelent és kire kell bízni az egyetemes szolgáltatás finanszírozását” – mondta az államtitkár.
A tagállamok megosztottak a kérdésben
Az EU-tagállamok megosztottak a postai liberalizáció kérdésében. Svédország, Németország, Nagy-Britannia és Hollandia feltételek nélkül 2009-ben készek megnyitni postapiacukat, míg a többi uniós tagállamnak, így Magyarországnak is fenntartásai vannak.
Egyrészt a tagállami hatástanulmány hiányában ezeket az országokat nem sikerült meggyőzni arról, hogy az egyetemes szolgáltatásokra kínált finanszírozási mechanizmus működőképes-e, másrészt a régi és új uniós tagállamok között ellentét van, mert a kevésbé felkészült piacokat érzékenyebben érinti majd a piacnyitás.
„Ha Magyarország valamikor a jövő évben meg tud állapodni az EU-val a postai liberalizáció még vitatott kérdéseiről, akkor készen állunk arra, hogy a kialakítandó Kormányzati Posta Stratégiát beleillesszük az EU modelljébe” – hangsúlyozta Garamhegyi Ábel.
Véleménye szerint fontosabb, hogy milyen úton jutunk el a liberalizációig, mint az, hogy rögzítsünk egy dátumot. Ha ugyanis kielégítő konszenzus alakul ki a tagállamok és az EU-bizottság között, akkor elméletben akár már 2009 előtt is meg lehet nyitni az uniós postai szolgáltatások piacát.
