Tizenhét évvel ezelőtt rendkívüli parlamenti ülés összehívását kérte 1989. december 17-ére Leszek Balcerowicz, a Tadeusz Mazowiecki vezette első szabadon választott lengyel kormány miniszterelnök-helyettese és pénzügyminisztere. „Véget kell vetnünk annak a színjátéknak, amelyben az emberek úgy tesznek, mintha dolgoznának, az állam pedig úgy tesz, mintha fizetne. Világos célokat megfogalmazó programot kell kidolgozni, amelyet a társadalom most még támogat. Amíg ekkora infláció van, nem beszélhetünk rendszerváltásról” – kezdte beszédét az elkötelezetten liberális gazdaságpolitikus. Lengyelországban akkor 340 (!) százalékos hiperinfláció tombolt, az államadósság a GDP 60 százalékán állt, az államkassza pedig üresen kongott. Balcerowicz volt az, aki ezen súlyos betegségekre gyógyírként egy minden addiginál radikálisabb programot dolgozott ki – amely sokkterápia néven vonult be a köztudatba.
A tervgazdaság után a lengyeleknek egyik pillanatról a másikra kellett megszokniuk a liberalizált árakat, az infláció megfékezését szolgáló szigorú bérkontrollt, az új adókat, amelyekkel a költségvetést kívánták mihamarabb egyensúlyba hozni, valamint a monetáris politikai szigort. Ám megérte a „hidegzuhany”. Az infláció 1991-ben már „mindössze” 70 százalékos volt, tíz év alatt pedig egyszámjegyűre csökkent. Helyreállt az egyensúly a valutapiacon, a folyó fizetési mérleg hiánya töredékére apadt, a lakosság pedig – alighanem ez volt a leglátványosabb változás – végre elfelejthette az áruhiány keserves időszakát.
Leszek Balcerowicz.Fotó: Reuters
HARCBAN ÁLLTAK. Leszek Balcerowicz sokkterápiája immár történelem, ő maga viszont máig meghatározó alakja a varsói gazdaságpolitikának. Az elmúlt hat esztendőben a lengyel jegybank elnöke volt, mandátuma azonban január 10-én – kilenc nappal 60. születésnapja előtt – lejár. Sajátos lehetőség ez pályája és személyes teljesítménye értékelésére. Más kérdés, hogy a közvéleményt ma Lengyelországban és azon kívül is sokkal inkább az a kérdés foglalkoztatja, kit állít Balcerowicz utódjául Lech Kaczynski köztársasági elnök. A bizonytalanságot csak fokozza, hogy a Jaroslaw Kaczynski – az államfő ikertestvére – által vezetett konzervatív kormány, hivatalba lépése óta, állandó harcban áll a liberális jegybankelnökkel, hovatovább megkérdőjelezve az intézmény függetlenségét is.
A hetvenes években még a kommunista vezetés, majd tíz évvel később már a Szolidaritás szakszervezeti mozgalom tanácsadójaként működő közgazdász személyének megítélése a mai napig ellentmondásos, dacára annak, hogy programjának gazdasági sikere vitathatatlan. A világ számos egyetemének díszdoktori címét magáénak tudó Balcerowicz maga is elismeri, hogy a sokkterápia rendkívüli terheket rótt a társadalomra, közvetlenül és súlyos mértékben csökkentette az emberek életszínvonalát. Igaz, középtávon hozzásegítette Lengyelországot a fenntartható növekedéshez. Ellenfelei így is szívesen írják az ő számlájára a rendszerváltás valamennyi mellékhatását – a munkanélküliség megjelenésétől a széles rétegek elszegényedéséig. Ráadásul a támadásokra az évek múlásával Balcerowicz újabb okot is adott. Az 1994-ben létrehozott jobbközép Szabadság Unió (UW) elnökeként ugyanis Jerzy Buzek 1997-ben megalakult kormányában ismét megkapta a miniszterelnök-helyettesi és pénzügyminiszteri posztot, s ekkor újfent „felszínre tört” reformszenvedélye: 1998-ban széleskörű privatizációs programot indított be, illetve nagy elszánással hozzálátott az egészségügyi és a nyugdíjrendszer reformjához.
Pénzügyminiszterét Buzek 2000. december 22-én ültette a jegybankelnöki székbe, ahol nem hazudtolta meg önmagát. Olyan sikeresen alkalmazta az elődje, Hanna Gronkiewicz-Waltz – az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) későbbi elnöke, az idén novemberi helyhatósági választásokon aratott győzelme óta pedig Varsó főpolgármestere – által a kilencvenes években bevezetett inflációs célkövetés gyakorlatát, hogy Lengyelország immár 2003 óta megingás nélkül teljesíti az euró bevezetésének inflációs követelményét. Ennek megfelelően a jegybank stratégiája ma már nem a pénzromlás ütemének csökkentése, hanem a deklarált cél, vagyis a 2,5 plusz/mínusz 1 százalékos szint fenntartása. Az egyetlen probléma, hogy ez a feszes monetáris politikai irány nem feltétlenül esik egybe a kormány fiskális érdekeivel. A kabinet elődleges célja ugyanis a költségvetési hiány csökkentése, aminek eléréséhez szívesen élne a pénzrontás rövid távú manőverezést lehetővé tevő eszközével.
POPULISTA TÁMADÁSOK. Mindezek után Balcerowicz a jegybank elnökeként ismét a politikai „hangyaboly” közepében találta magát. A fiskális és a monetáris politika közötti feszültség persze a világ más országaiban sem ritka jelenség, csakhogy a jegybanki függetlenség fenntartása a pénz értékállóságának legfőbb biztosítéka, azaz közvetve a hosszú távú stabilitás záloga. A populista politikai erők közül az Andrzej Lepper vezette radikális Önvédelem (Samoobrona) a „Balcerowicznak távoznia kell” jelmondat jegyében már a kilencvenes években az ellene indított támadásokra építette választási kampányait. Mindezek után Lepper az előbb Kazimierz Marcinkiewicz, majd ez év májusától Jaroslaw Kaczynski vezette jelenlegi jobboldali kormányban agárminiszteri és miniszterelnök-helyettesi posztot kapott. Pártja pedig nem sokat késlekedett: a szintén koalíciós partner ultraklerikális Lengyel Családok Ligájával összefogva vizsgálóbizottságot állított fel Balcerowicz jegybankelnöki ténykedésének kivizsgálására. Hiába érkezett menetrendszerűen az alkotmánybíróság határozata, miszerint a bizottság létrehozása alkotmányellenes, illetve az Európai Központi Bank (ECB) elnökének többszöri figyelmeztetése a jegybank és elnöke függetlenségének megőrzésére vonatkozóan, a bizottság máig sem adta fel a reményt, hogy a posztjáról távozó Balcerowiczot előbb-utóbb felelősségre vonhatja. A leköszönő jegybankelnök persze nem ijedt meg ettől a fenyegetéstől. Egyetlen parlamenti meghallgatásra sem ment el például, amit nemcsak azzal indokolt, hogy az eljárás alkotmányellenes, hanem azzal is, hogy a személye elleni támadások a nemzeti valuta, és ezáltal a lengyel gazdaság stabilitását veszélyeztetik.
BUKOTT FAVORIT. S hogy ki lesz a jegybankelnök 2007. január 10-e után? Lech Kaczynski köztársasági elnök listáján jelenleg hivatalosan 6 év szerepel. Közülük a favoritnak sokáig a varsói egyetem gazdasági fakultásának közgazdász professzora, Urszula Grzelonska tűnt. Csakhogy a professzorasszony néhány hete elnyilatkozta magát: nem átallotta közönség előtt azt mondani, hogy Lengyelországnak nem feltétlenül érdeke az euró minél előbbi bevezetése. Erre a kijelentésre a pénzpiacok persze azonnal ugrottak, s a zloty rögtön meg is indult lefelé a hullámvasúton. Lech Kaczynski válaszul nem tehetett mást, minthogy – nem hivatalos hírek szerint – elvetette Grzelonska jelölésének a lehetőségét.
A további jelöltek közül Zyta Gilowska, a tavasszal még az egykori kommunista titkosszolgálattal való együttműködés vádjával menesztett, ám a piacok sürgetésére rövidesen „rehabilitált” pénzügyminiszter vált a legesélyesebbé. A lengyel sajtóban megszellőztetett elképzelés szerint ez esetben a pénzügyi tárcát a Lengyelország legnépszerűbb politikusának tartott ex-miniszterelnök, a szintén „rehabilitált” Kazimierz Marcinkiewicz venné át. A pénzügyi körök által kedvelt Gilowska alighanem jó választás lenne. Személye a fiskális politika alakítása után monetáris téren is a folyamatosságot fejezné ki, hiszen nemcsak a feszes költségvetési politikának, hanem az euró bevezetésének is elkötelezett híve. Éppen ezért fogadni egyelőre senki merne a kinevezésére.
