Gazdaság

A miniszteri jutalmazások

kapcsán olcsó dolog lenne azzal érvelni, hogy egy nehéz helyzetbe került ország kormányfője ne osztogassa az adófizetők pénzét saját minisztereinek. Olcsó, de hatásos.

A Fidesz le is ütötte a magas labdát, és a kormánytagok prémiuma kapcsán a „megélhetési válságba” sodródott ország „megalázásáról” beszél. Az ellenzéki párt retorikai fordulatai hiteltelenek, hiszen a kormánytagok többnyire jótékony célokra ajánlották fel az odaítélt összegeket; ráadásul éppen az Orbán-kormányban dívott legutoljára a jutalmazás.

Ennek ellenére érthetetlen, hogy a magunk mögött hagyott esztendő alapján hogyan juthatott eszébe a miniszterelnöknek (vagy tanácsadóinak) ez a valószínűleg milliókat irritáló gondolat. Magyarország 2006-ban az unióhoz csatlakozott államok közül a gazdaság makromutatói tekintetében az utolsó helyre küzdötte le magát. Az államháztartás válsága szembeötlő, a büdzsé GDP-hez viszonyított hiánya Európában egyedülálló mértékű. Nehezen magyarázható tehát, hogy az egyik jutalmazott éppen a pénzügyminiszter.

Az általánosan rossz helyzeten az sem változtat, hogy a kormányzat – helyesen – hozzálátott a büdzsé konszolidálásához, bejelentette és végrehajtotta a rövidtávon szükséges kiigazításokat, és néhány területen reformokat indított el. Gyurcsány Ferenc – mint az indoklásokból látszik – ezeket a lépéseket kívánta díjazni. E politikai eszköz mégis több okból elhibázott.

Egyrészt azért, mert a minisztereket elsősorban az emberek szokták „jutalmazni”, azzal, hogy újraválasztják a kormány mögött álló politikai erő(ke)t. A végrehajtó hatalmat betöltő politikusok pozíciójával nem fér össze az üzleti szférában vagy az államapparátusban indokolt teljesítményértékelés (utóbbit január elsejétől vezeti be a kormányzat). Másrészt, nem fogalmaztak meg világos, az év egészére érvényes kritériumrendszert, vagyis nem lehet tudni, hogy a hét kormánytag mihez képest teljesített jól. Végül pedig politikai szempontból kontraproduktívnak tűnik egy ilyen lépés, amely az érintett minisztereknek anyagilag aligha jelent sokat, viszont a jövő évben kiteljesedő megszorító intézkedések és a gazdasági növekedés lefékeződése idején feleslegesen borzolhatja a választók idegeit.

A kormányfő minden bizonnyal így akarta kifejezni, mely miniszterek munkájával elégedett. Ehhez azonban nem kell jutalmat osztani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik