Gazdaság

Hárman a ringben a Malévért

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. idei utolsó ülésén lezárult a Malév privatizációs szakasza, a tárgyalási szakaszba három céget hívnak meg. Az igazgatóság jóváhagyta az ÁPV Zrt. és az MFB közötti megállapodást, lezárult a Geodéziai és Térképészeti Zrt. állami tulajdonú részvénycsomagjának értékesítése és érvénytelenné nyilvánították a Agroster Besugárzó Zrt. részvényértékesítésére kiírt pályázatot - közölte az ÁPV Zrt.

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. igazgatóságának az idei utolsó ülésén döntést hozott a Malév Zrt. privatizációs eljárásának ajánlattételi szakaszának lezárásáról és a második, úgynevezett tárgyalási szakasz megindításáról. Az értékelő bizottság javaslata alapján az igazgatóság a tárgyalási szakaszba az Airbridge Zrt.-t, a LAL Investiciju Valdymas-t, valamint Ofer Hava magánszemély által jegyzett befektetői kört hívja meg.


Jóváhagyások és döntések

Az igazgatósági ülésen jóváhagyták az MFB Rt. és az ÁPV Zrt. közötti átadási megállapodást, amelynek keretében a privatizációs szervezet, a Hitelgarancia Zrt. 50 százalék+1 szavazatnyi részvényét átadja a fejlesztési banknak.

Döntés született továbbá három tranzakció ügyében is. Eredményesen zárult az Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium tulajdonában lévő Geodéziai és Térképészeti Zrt. állami tulajdonú részvénycsomagjának értékesítése. A társaság mintegy 60 százalékos, 110,190 millió forint névértékű részvénycsomagjára egy ajánlat érkezett, melyet az ÁPV Zrt. igazgatósága érvényesnek nyilvánított. Ennek értelmében a Qualitas Tanácsadó és Szolgáltató Kft. 441 millió forintos ajánlatával a pályázat nyertese lett.


Nem zárult le


Nem zárult le viszont az Országos Mesterséges Termékenyítő Zrt. 60 százalék-1 szavazatos részvénycsomagjának értékesítési pályázata. A beérkezett ajánlatok elbírálása után az igazgatóság, élve az értékesítésre vonatkozó szabályozások adta lehetőséggel, 30 nappal meghosszabbította az eljárás döntéshozatali határidejét. A megjelölt határidőre három befektetőjelölt adta be ajánlatát a részvénycsomag megvásárlására.


Érvénytelen


Ajánlat hiányában az igazgatóság eredménytelennek nyilvánította az Agroster Besugárzó Zrt. mintegy 60 százalékos részvénycsomagjára kiírt értékesítési pályázatot.


Új tagokkal bővült igazgatóság


Az ÁPV Zrt. igazgatóságának idei utolsó, új tagokkal bővített ülését az új elnök, Vásárhelyi István vezette. A kormány december 5-én kelt határozatával Deák Péter Ferencet nevezte ki az ÁPV Zrt. vezérigazgatójává, aki 2002 óta a privatizációs szervezet vezérigazgató-helyettesi és vezető jogtanácsosi posztját töltötte be, az utóbbi hónapokban pedig megbízott vezérigazgatói státuszban irányította a privatizációs szervezetet. A miniszterelnök a pénzügyminiszter javaslatára szintén december 5-i hatállyal az ÁPV Zrt. igazgatósági tagjává nevezte ki Deák Péter Ferencet és Kovácsné Egedi Évát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik