A részvénypiac forgalma alacsony volt ugyan – alig érte el a 13 milliárd forintot -, a vezető részvények azonban kivétel nélkül erősödtek a pénteki záráshoz képest. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 5,40 ponttal, 0,21 százalékkal, 2425,63 pontra csökkent.
Benyes Attila, a Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Rt üzletkötője az MTI kérdésére elmondta, hogy csak a forgalom tekintetében volt „nyomott” a hétfői kereskedés, a szakember több olyan mozzanatra is felhívta a figyelmet, amelyek alapján kedden kedvező üzletmenetre lehet számítani.
A nap nyertese a Mol volt, az olajrészvény jóval túljutott a 22 000 forintos szinten. Benyes Attila szerint kedden a 23 000 forintos árfolyam lesz a cél. Az OTP is közel került a 8000 forinthoz, a Magyar Telekom pedig hetek óta először került 1000 forint fölé.
Az üzletkötő szerint a gyógyszerpapírok még nem értek a verem aljára: a Richter csak a zárás előtt valamivel fordult nyereségbe, az Egis pedig még akkor sem. Számukra továbbra is meghatározó a dollár, amely hétfőn erősödött ugyan, de az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed keddi kamatdöntése gyengítheti az amerikai valuta árfolyamát. A kedden késő este várható kamatdöntés a valószínűleg az 5,25 százalékos alapkamaton nem változtat, így aligha nyújt támaszt a dollárnak.
Kedden is mérsékelt forgalomra, de pozitív hangulatra számít a Quaestor szakembere, a kisebb papírok közül ismét emelkedőbe fordulhat a Rába és a Synergon – mondta az üzletkötő.
A Mol 465 forinttal, 2,12 százalékkal gyarapodott, 22 400 forinton zárt, forgalma 5,2 milliárd forint volt. Az OTP részvények 7990 forintot értek záráskor, 71 forinttal, 0,90 százalékkal többet, mint pénteken. A banki részvény forgalma csaknem 2,8 milliárd forint volt. A Magyar Telekom árfolyama 15 forinttal, 1,52 százalékkal 1003 forintra nőtt, forgalma 1,3 milliárd forint volt. A Richter 190 forinttal, 0,49 százalékkal 39 250 forintra erősödött, forgalma mintegy 2 milliárd forintot tett ki. Szektortársa, az Egis viszont 235 forinttal, 0,89 százalékkal 26 055 forintra gyengült, forgalma azonban nagyon alacsony volt, alig érte el a 87 millió forintot.
