Gazdaság

Szigorodott Bulgária és Románia élelmiszerexportja

Az Európai Unió 2007. január 1-jétől megszigorítja a januártól taggá váló Románia és Bulgária élelmiszer-kivitelére vonatkozó előírásokat- közölte az Európai Bizottság hétfőn. Az intézkedés az állatok, a hús, a tej-és tejtermékek exportját érinti.

Az új szabályozás értelmében azok a bolgár és román vállalatok, amelyeknek engedélye van hús-és tejtermékek exportjára az Európai Unió tagállamaiba, a két ország csatlakozása után legalább egy évig nem exportálhatnak. Az EU élelmiszerbiztonsági szakértői megállapodtak arról is, hogy a két új tagállam nem vihet az unió területére olyan állati eredetű terméket, amely más, az unión kívüli országból származik, és importjára még a csatlakozás előtt kerül sor, mert ezek esetleg nem felelnek meg az uniós normáknak.

Az unió már korábban is hozott korlátozásokat a két leendő új tagországra vonatkozóan. Az úgynevezett élelmezésügyi és állategészségügyi állandó bizottságban hozott határozatok alapján januártól Románia az EU-tagállamok közül csak saját területén árusíthat olyan állati eredetű termékeket, amelyeket idén vagy korábban gyártottak, mert ezek „esetleg” nem felelnek meg az uniós előírásoknak.


Összesen 387 élelmiszer-előállító létesítmény 2009 végéig átmeneti mentességet kapott az uniós szabályok betartása alól – hogy ez idő alatt átállhasson azoknak megfelelő termelésre -, de az átmeneti időszakban csak hazai piacon árusíthat, az EU-ba nem exportálhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik