Gazdaság

Tovább csökkentek a kötvényalapok

A BAMOSZ-tagok által kezelt befektetési alapok összvagyona 0,4 százalékkal csökkent novemberben, és 2531 milliárd forintot tett ki a hónap végén.

Novemberben 2 új alap indult, egy pedig megszűnt, a hónap végén a BAMOSZ tagjai összesen 227 alapot kezeltek. Az alapokból összesen 26 milliárd forintot vontak ki, amit 15 milliárd forintnyi hozam ellensúlyozott. Az alapok összvagyonának 64 százalékát kitevő nyilvános nyíltvégű értékpapíralapok száma nem változott, vagyonuk 0,5 százalékkal csökkent.

Az ingatlanalapok száma sem változott: a 20 alap vagyona a hónap során 1,1 százalékkal, november végére 590 milliárd forintra csökkent, arányuk így az összvagyon 23,3 százaléka. Ismét a hazai ingatlanalapok alapjai diktálták a visszaesést, ezek a hónapban 1,1 százalékkal csökkentek, vagyonuk így 110 milliárd forintot tesz ki. A hónapban két új garantált alap indult, egy pedig a futamidő végével megszűnt, a 65 nyilvános garantált alap összvagyona a hónap végén 0,2 százalékos bővülés után 248 milliárd forint volt, ez az összvagyon 9,8 százaléka.

A hónap során két kötvényalapot soroltak át a pénzpiaci alapok közé, az így 30-ra nőtt nyilvános, nyíltvégű pénzpiaci alapok vagyona novemberben 0,6 százalékkal nőtt. Az euróövezeti pénzpiaci alapok vagyona továbbra is gyorsabban nőtt a hazai alapoknál, aminek oka a nagyobb arányú tőkevonzásuk.


Lassuló ütemben, de tovább csökkent a kötvényalapok vagyona novemberben is, amit erősített a két alap átsorolása is. A 27 alap összvagyona a hónap végén 4,2 százalékos csökkenés után (az átsorolás hatása nélkül 1,2 százalék) 279 milliárd forint volt. A 35 részvényalap vagyona 0,4 százalékkal nőtt, november végén 291 milliárd forintot tett ki. A hónapban 1 milliárd forint új befektetés érkezett az alapokba, míg a hozamok 85 millióval növelték a vagyont.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik