Gazdaság

Sok részvény alapból

A hosszú távon gondolkodó befektetőknek kínál jó lehetőséget a tőzsdén a jövő héten debütáló BUX ETF.

Egy-egy részvény helyett az „egész tőzsdét” megvenni kedvelt befektetései formának számít. Amikor egy tőzsdeindexet vásárol meg a befektető, annyi jutalékot fizet, mint amikor egyetlen papírt szerez be, mégis egy sokrészvényes portfólióhoz jut, ahol nem kell aggódnia attól, hogy épp kipécézi az egyetlen rosszul szereplő részvényt. Budapesten eddig a BUX-ot csak a határidős piacon lehetett megvenni, jövő szerdától viszont szinte „mezei részvényként”, az azonnali piacon is elérhetővé válik a magyar index.

A termék, mely mindezt lehetővé teszi, igen népszerű a nemzetközi porondon. A tőzsdén kereskedett befektetési alapok (exchange traded fund – ETF) a pénzügyi piacok nagy sikertörténetei közé tartoznak (Figyelő, 2006/2. szám). A BUX ETF-et az OTP Bank hozta létre és vezeti be a tőzsdére. Az új termék tehát végső soron egy olyan alap befektetési jegye, amely pontosan a BUX indexben szereplő arányok figyelembevételével szerepelteti portfóliójában a különböző részvényeket. Alacsony költségei mellett az egyszerűsége is előnyös. Segítségével a befektetési döntés előtt elegendő a piac egészéről véleményt formálni, nem szükséges a fellelhető összes elemzést átbújni, hogy eldöntsük, melyik részvényt látnánk szívesen az értékpapírszámlánkon. Vagy akár nyugdíj-előtakarékossági számlánkon. A negyedik pillérként is emlegetett nyesz nyitása ugyanis feltehetően felgyorsul az év vége felé, köszönhetően az igénybe vehető állami támogatásnak, valamint az esedékes prémiumok kifizetésének.


Sok részvény alapból 1

Rajz: Dániel András

Amennyiben valaki bizakodó a magyar tőzsdei társaságok jövőbeli teljesítményét illetően, vagy pusztán csak abból indul ki, hogy a részvények hosszú távon nagyobb hozamot biztosítanak, mint a kötvények, akkor mindenképpen olcsó és jó megoldás lehet a BUX ETF-ek megvétele és tartása. Az azonban kétséges, hogy rövid távú spekulációra is alkalmas lesz-e az új konstrukció. Noha árfolyama várhatóan napon belül is követni fogja az azonnali index mozgását, forgalma kérdéses. A rövid távú játékosok számára pedig fontos szempont az, hogy pénzük többszörösét tudják egy kellően nagy forgalmú piacon megforgatni.

Erre pedig a határidős BUX-kereskedés továbbra is jobb lehetőséget kínál – azzal együtt is, hogy a közelmúltban a brókercégek zöme megemelte határidős díjait (Figyelő, 2006/39. szám). Ez egyébként a Gazdasági Versenyhivatalnak is szemet szúrt; a vizsgálat még tart. A díjemelés mellett valószínűleg a szeptember elsejétől bevezetett kamatadónak is szerepe volt abban, hogy októberben az átlagoshoz képest egyharmados visszaesés következett be a határidős BUX forgalmában. Ebben persze az is közrejátszhatott, hogy a díjemelésre akkor került sor, amikor a tőzsde a tizedére csökkentette a legkisebb kereskedhető egység mértékét. Aki tehát eddig egy kontraktussal üzletelt, szeptembertől nem az ennek akkortól megfelelő tízzel játszott, hanem inkább kisebb pozíciókat nyitott. A történtek jól jelzik a hazai magánbefektetők azonnali reakcióját a tizedelésre és az ahhoz kapcsolódó díjemelésre, a BÉT határidős piacának ugyanis döntően ők a szereplői.

ÁTRENDEZŐDÉS. Mindez azonban már a múlté. A legfrissebb adatok szerint az érintettek a múlt hónapban rendezték soraikat: igyekeztek optimalizálni a rájuk rótt magasabb költségeket (például céges számlák nyitásával), vagy egyszerűen beletörődtek a megváltozott körülményekbe. A piac másik érdekes fejleménye, hogy a forgalmi lista éllovasa, a Buda-Cash Brókerház mögé az az Equitas zárkózott fel novemberben, mely csak egy éve lépett be a piacra, s kizárólag online kereskedési lehetőséget kínál. A hazai diszkontbróker sikere lépésre készteti a versenytársakat, köztük a tőzsde vezető cégét is. Az Erste Befektetési Zrt. NetBroker rendszerében éppen a közelmúltban vált elérhetővé a határidős BUX-szal való kereskedés, méghozzá úgy, hogy bizonyos részvényeket is elfogadnak letétbe. A ritkaságszámba menő lehetőség – a verseny éleződése mellett – arra is utal, hogy a cégnél nagy reményeket fűznek a határidős piac bővüléséhez, hiszen egy ilyen rendszer kockázatkezelő, fedezetfigyelő funkciójának létrehozása igen komoly fejlesztést igénylő feladat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik