Gazdaság

Rövid úton

Az egységes kommunikációs rendszerek révén szinte azonnal elérhetők a fontos munkatársak.

Az egyik apró távközlési cég kiemelt ügyfelének éppen a hosszú hétvége előtti nap délutánján jut eszébe sürgősen módosítani az adott ajánlaton, ám az éppen külföldön konferenciázó ügyvezető hiába keresi az értékesítéssel foglalkozó kollégát. A munkahelyi telefonját nem veszi fel, a „piros felkiáltójeles” e-mailekre nem válaszol, a mobiltelefonos hangpostája pedig közli: „a hívott szám jelenleg nem elérhető”. A főnök ekkor már a haját tépi, hogy a számtalan kommunikációs csatorna ellenére sem tudja elérni azt, akire éppen szüksége van.


Rövid úton 1

Ilyen helyzetekre kínálhatnak megoldást az úgynevezett unified communications (egységes kommunikáció) rendszerek, amelyek az összes csatornát egy platformra helyezik, tervezhetővé és hatékonyabbá téve a kapcsolattartást. Ezt egy olyan szerkezettel (és az azt kiszolgáló háttérrel) érik el, amelyen egy helyről lehet levelezni, telefonálni, azonnali üzenetet küldeni és videokonferenciában részt venni. A legmegfelelőbb eszköz kiválasztásához is segítséget kapunk. A Cisco rendszere például jelzi, hogy a hívandó fél éppen elérhető-e az irodában, s kis ikonok mutatják a leggyorsabb kapcsolatfelvételhez javasolt formát.

Ha egy munkatárs éppen nincs a munkahelyén, arra is mód van, hogy megadja például azt a telefonos melléket, vagy e-mail címet, ahol elérhető. A beállítástól függően a legjobb eszközt maga a szoftver is ki tudja választani, és ha például az irodai telefont hívja az értékesítési munkatársat keresgélő vezető, akkor egyszerűen átkapcsol a mobiltelefonra, méghozzá emberi beavatkozás nélkül. A rendszer IP (internet protocol) hálózatra épül, és abban az esetben lehet igazán hasznos, ha a munkatársak több telephelyen dolgoznak, s nem csak hanghívással szeretnének kapcsolatot tartani.

Ez a formula – komplexitása és beruházási költsége miatt – elsősorban multiknak lehet kifizetődő, de vannak megoldások a kis- és középvállalatok számára is. Ilyen például a Cisco CRM Connector, amely az egységes kommunikációs rendszert köti össze a Microsoft ügyfélkapcsolat-kezelő szisztémájával. „Amikor egy hívást fogadunk, akkor a rendszer automatikusan kikeresi a hívó féllel kapcsolatos ügyféladatokat, így az érintett kolléga azonnal tudja, milyen témával kapcsolatban kereshetik” – hoz egy életszerű példát Mihályfi Márton, a Cisco rendszermérnöke.

Felismerve a lehetőségeket, efféle megoldásokat több telekommunikációs cég is fejleszt, mint például az Avaya, a Nortel és az Alcatel, sőt a Microsoft és az IBM is igyekszik betörni erre a piacra. „A Nortel szisztémája segítségével egy PC-s vagy internetes szoftver kliens segítségével beszélgethetek a kollégámmal videókapcsolaton keresztül, miközben éppen nagyméretű prezentációkat küldünk egymásnak, s ráadásul még egy harmadik személlyel azonnali üzeneteket is váltunk” – illusztrálja a lehetőségeket Schuller József Attila, a Kapsch (a Nortel magyarországi disztribútora) termékmarketing menedzsere. Az alkalmazás-megosztás révén pedig akár egy sok résztvevős virtuális értekezletet is összehívható, ahol az előbbiekkel párhuzamosan akár közös dokumentumszerkesztésre is van mód. Mindez leginkább a Skype internetes telefonszolgáltatáshoz hasonlítható, azzal az alapvető különbséggel, hogy amit az a magánembereknek nyújt, azt a Cisco, a Nortel és más cégek rendszere professzionális célra, üzleti felhasználóknak kínálja.

Eközben már most is vannak olyan cégek, amelyek időnként a Skype-ot használják a vállalaton belüli kommunikációra. Ez esetben azonban az adatbiztonságra és szolgáltatás színvonalára a felhasználóknak nincs befolyásuk, ezért a kényes üzleti adatokat nem szívesen cserélik ki ilyen módon. „Olyan cégeknél, ahol sok távmunkást alkalmaznak, az egységes kommunikációs rendszerek jelentős mértékben elősegítik a gyors és hatékony csoportmunkát, hatalmas távlatokat nyitva például az interaktív távoktatás számára” – emeli ki Schuller József Attila.

„E megoldásoknak igazán a mobileszközök terén lesz átütő ereje” – teszi hozzá Ternyik László, a Clarity Consulting vezető tanácsadója. Ha az okostelefonokon is megjelennek és elterjednek az egységes kommunikációs kliensek, akkor alighanem új szlogennel kell majd megismerkednünk: ne csak az irodáját, hanem a munkatársait is vigye magával… Így bárhol is van a cégvezető, ugyanúgy tud a kollégákkal kapcsolatba lépni, mintha bent lenne az irodában. Magyarországon ennek jelenleg az egyik legfőbb akadálya a Wi-fi (vezeték nélküli hálózat) alacsony elterjedtsége. A Forrester Research független technológiai kutatóintézet becslése szerint az egységes kommunikációs rendszerek 2008 után kezdenek majd igazán elterjedni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik