Nem repedezik a koalíció eresztéke, ám kissé megroggyant – így jellemezte egy szocialista honatya a Figyelőnek az elmúlt napok törvényhozási, illetve reformdömpingje során kialakult helyzetet. Novemberben felpörögtek az átalakulások szabályozási környezetét megteremtő lépések, ám szembetűnővé váltak a buktatók is. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nemrégiben egy konferencián még magabiztosan jelentette ki, hogy az egészségügy, a közigazgatás és az önkormányzatok, a nyugdíjrendszer, az oktatás, illetve a szociális és munkaügyi ellátás összevonása terén az elmúlt öt hónapban már meghozták a szerkezeti átalakításokhoz szükséges döntések zömét. De bár maga is elismerte, hogy a legveszélyesebb szakasz a gyakorlati megvalósítás lesz, arra aligha számíthatott, hogy a kormányzati szándékok már a parlamenti jóváhagyásnál gellert kaphatnak.
KÉSZ TÉNYEK. Márpedig az elmúlt napokban felszínre jöttek a vezető kormánypárt belső feszültségei. MSZP-s országgyűlési képviselők elsősorban azt nehezményezik, hogy a kormányfő rendre kész tények elé állítja őket. Mindezt csak tetézik a koalíciós partnerrel a fővárosi közgyűlésben zajló villongások. Információink szerint Budapesten azért nem sikerül október óta tető alá hozni a koalíciós megállapodást, mert Demszky Gábor túlontúl mély sebet ejtett az „együttműködés szövetén” azzal, hogy nyáron puccsszerűen jelentette be a főpolgármesteri tisztségért való indulását. „A fővárosi megosztottság a nagypolitikára is hatással lesz, tovább azonban már nem mérgezi a légkört, mert az így is eléggé elmérgesedett” – érzékeltette a szocialista országgyűlési frakció egyik prominense lapunknak, miként eszkalálódhat a koalíciós feszültség.
Az MSZP és az SZDSZ frakciója a parlamentben többnyire még összezár, s hivatalos kommunikációikban is igyekeznek egységes álláspontot képviselni, a törvényjavaslatok vitáiban és a voksoláskor azonban időnként már „kiszavaznak”, akár a hivatalos kormányzati állásponttal szemben is vállalva szakmai meggyőződésüket. A kistérségi megbízottak ügyében például a szocialista frakció ment szembe a kormánnyal, amely végül visszakozott. A hétvégi döntés értelmében nem szüntetik meg a jobbára megbízható „frontharcosokból” álló hálózatot, csak integrálják más szervezetekkel.
Lapunk úgy értesült, az egyik parlamenti bizottság ülését követően szocialista képviselők konkrétan is bírálatot fogalmaztak meg Gyurcsány Ferenccel szemben amiatt, mert szobája elefántcsonttornyában egymaga dönt mindenről; még csak nem is konzultál velük, kizárólag a legközvetlenebb bizalmasaira – Gál J. Zoltánra, Szilvásy Györgyre, Bajnai Gordonra, és Szetey Gáborra – hagyatkozik. Ilyen körülmények közepette kell a „mezei” képviselőknek „igen”-nel voksolniuk például arra, hogy a regionalizáció jegyében intézmények költöznek el a városukból, kórházak szűnnek meg, csökkennek a közoktatási normatívák, iskolákat kell bezárni, tanárokat kell elbocsátani. Mindezekért – helyben – az ő hátukon csattan az ostor. Elégedetlenségükben egyre többen vetik fel, hogy szükséges-e ennyi frontot nyitni, egyszerre fél tucat reformhoz hozzáfogni, ráadásul öngyilkos módon, rohamtempóban. A miniszterelnök szerint igen, mivel – a nyugdíj, illetve az ismét napirendre tűzendő önkormányzati ügyek kivételével – a jövő év első felében már kialakulhat a teljes szabályozási környezet. Gyurcsány utalt arra is, hogy az eddig elfogadott lépések tartalmával nagyjából elégedett, miközben megérti a döntések megszületésének módját érő kritikákat. Mindenesetre a két koalíciós párt tavaszi elnökválasztásáig nem kívánja átalakítani a kormányt.
Pedig információink szerint szemtől-szembe még nem figyelmeztették a kormányfőt arra, hogy sportminisztersége idején, a Mozgó Világnak adott interjújában minden más elé sorolta a társadalmi egyeztetést: úgy vélekedett, bármely reformot csak társadalmi támogatottsággal lehet megvalósítani. Ehhez képest a tárcák a reformtörvények beterjesztésekor mintha éppen ezt a szempontot mellőznék. Teljes titoktartás közepette dolgozzák ki a javaslatokat, amelyekről közvetlenül a kormányhoz való benyújtás előtt egyeztetnek a szakmai szervezetekkel. Attól tartanak ugyanis, hogy idő előtti nyilvánosságra hozatal esetén a különféle gazdasági és szakmai érdekcsoportok „szétlobbizzák” azokat.
A félelem nem is alaptalan, hiszen például a kórházi kapacitások szabályozásáról szóló törvényjavaslat elfogadását eredeti formájában a kormánypárti honatyák is igyekeznek megakadályozni. A jelek szerint a vasúti és közúti tömegközlekedés átalakításának is az MSZP az egyik fő akadályozója. Amikor például Kóka János a nyár elején bejelentette, hogy 28 vasúti szárnyvonalon leállítják a személyszállítást, akkor az érintett régiók szocialista képviselői azonnal közölték: kizárt, hogy a kormány támogassa a tervet. A helyi önkormányzati és politikai vezetőkkel folytatott – utólagos – egyeztetések során volt olyan ellenérdekelt, aki négyszemközt támogatta a szárnyvonali közlekedés leállítását, de nyilvánosan ezt már nem merte megtenni. A MÁV ugyanis máig az egyik legnagyobb munkáltató az országban: közvetlenül 35 ezer, közvetve pedig legalább 70 ezer embernek ad munkát.
Kókának a közúti tömegközlekedés átszervezéséhez és a Volánok privatizációjához sem sikerült a múlt hét végéig megnyerni a szocialisták támogatását. A gazdasági tárca liberális vezetője egyelőre nem tűnik elég erősnek ahhoz, hogy az MSZP ellenállását megtörje – bár kedden, lapzártánk után a szocialista frakcióval találkozva újabb kísérletet tett erre. Kóka elképzeléseit információink szerint szerdán már ezek alapján vitatta meg ismét a kormány.
UTÓLAGOS FINOMÍTÁS. A koalíciós huzakodás, illetve a titkolódzásból fakadó kései konzultációk azzal fenyegetnek, hogy szakmailag aggályos passzusok kerülnek a törvényszövegbe, amelyeket utólag, a végrehajtási rendeletekben kell finomítani. A sietségnek az is az ára, hogy túl kevés időt hagynak a változtatások végrehajtására. Emiatt vezetik be késve – jövő januári indulás helyett csak februárban – a vizitdíjat.
A kapkodás és az egyeztetés hiánya miatt kerül egyre több homokszem a törvényhozási gépezetbe is. Jelzi ezt a múlt heti nyugdíjtörvényről való szavazás: több MSZP-s és szabad demokrata képviselő voksával (köztük Kóka Jánoséval) egy alapjában fideszes javaslatot fogadott el a T. Ház, amelynek lényege, hogy az előrehozott nyugdíj megállapításánál a szolgálati időt veszik figyelembe, nem pedig a korhatárt. Kiszivárgott hírek szerint Balatonőszödön a kormányfő határozottan megrótta a gazdasági miniszterét a külön szavazásért. Jövőre a kabinet az ütemterve és részletes reformnaptára nyilvánosságra hozatalával próbálja majd cáfolni a kapkodás és rögtönzések vádját. Így talán a belső ellenállással sem a parlamenti szavazásokkor kell majd szembesülnie Gyurcsány Ferencnek.
Rajzok: Tasnádi József
Egészségügy
FOLYAMATBAN.
Biztosítotti jogviszony és járulékfizetés hiányában csak alapszintű szolgáltatás jár • Személyre szóló járulék-nyilvántartás • Vizitdíj, illetve számlaadási kötelezettség (2007. február 15-étől) • Az aktív ágyak száma 60 ezerről 43 ezerre csökken • A rehabilitációs, krónikus és ápolási célú ágyak száma 20 ezerről 27 ezerre nő • Megszűnik az OEP szerződéskötési kötelezettsége • Egészségbiztosítási felügyelet • Térítési díj a vényköteles gyógyszerek után • Fokozatosan szabadabbá válik a patikaalapítás A nem vényköteles gyógyszerek értékesítése széles körben lehetséges lesz• Általánossá válik a támogatási összeg „fixesítése” a legolcsóbb referenciatermék támogatásának szintjén • A háziorvosok számára gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-rendelést ösztönző szabályokat dolgoznak ki • Automatizált online rendszer a gyógyszerfelírás és -kiváltás ellenőrzésére
HAMAROSAN. A rokkantsági ellátások önálló szolgáltatási ággá válnak • A részleges munkaképesség-csökkenést elszenvedettek munkaerőpiacon való maradásának ösztönzése • Szigorodnak a munkavégző képesség csökkenésének megállapítási és ellenőrzési szabályai • A kormány – a közfinanszírozás fenntartása mellett – mérlegelni fogja, hogy esetleg megnyitja a magánbiztosítók előtt az egészségügyi piacot
Közigazgatás és önkormányzatok
MEGVALÓSULT. A korábbi 14 helyett 11 minisztérium
FOLYAMATBAN. A foglalkoztatottak száma 2007 végéig bezáróan 20 százalékkal mérséklődik • A központi közigazgatás regionális átszervezése (közel 200 költségvetési szervet érintően) a létszám 10 százalékos lefaragásával • Az önkormányzati pénzügyi fegyelmet erősítő intézkedések
HAMAROSAN. A párhuzamos funkcionális területek (humánpolitika, informatika, vagyonkezelés, üzemeltetés) központosítása • Teljesítménykövetelmények a közigazgatás egészében • Versenyvizsgán alapuló kiválasztási rendszer • A társulási formák pénzügyi ösztönzése az önkormányzati közigazgatásban • Az önkormányzatokat megillető normatív hozzájárulások száma csökken, tartalmuk megváltozik • Integrált kistérségi ügyfélszolgálati központok létrehozása ● Az elektronikus közigazgatás elterjesztése • A kistérségi besorolás felülvizsgálata • Értékalapú ingatlanadózás • Központi kapacitásszabályozás bevezetése bizonyos feladatoknál • Az önkormányzati ellenőrzési rendszer átalakítása
Nyugdíjrendszer
HAMAROSAN. A törvényes korhatár előtti nyugdíjba vonulás pénzügyi terheit az érintettek viselik majd. A szabályozás világossá teszi, hogy a korhatár előtti nyugdíj egy kedvezmény, amely mellett kereső tevékenység nem folytatható • Az egyes foglalkoztatási csoportok közötti indokolatlan eltérések (minimális szolgálati idő, keresetbeszámítás módja) fokozatosan megszűnnek • A nyugdíj melletti foglalkoztatás adó- és járulékszabályai azonosak lesznek az általánossal • Átalakulnak a nyugdíj-megállapítási szabályok, megszűnik a valorizáció, a nettósítás
Oktatás
MEGVALÓSULT • Pedagógusok kötelező óraszámának emelése • Társulásos feladatellátás szabályozása • Kevesebb hallgatót finanszíroz az állam
FOLYAMATBAN • Foglalkoztatási szabályok egyszerűsítése • Hatékonyabb iskolaszerkezet pénzügyi ösztönzése • A normatív támogatási rendszer módosítása a közoktatásban • Alapfokú művészetoktatás átalakítása • Különböző intézményfenntartók egyenletesebb teherviselése • Fejlesztési képzési hozzájárulás (tandíj) a felsőoktatásban (2008-tól)
HAMAROSAN • A képzési és a finanszírozás szerkezetének átalakulása (bolognai folyamat) • Mesterképzés • Kevesebb felsőoktatási intézmény • Szigorúbb minőségbiztosítás • Párhuzamos képzési formák felszámolása • Munkaerő-piaci visszacsatolás kiépítése
Szociális ellátórendszer
MEGVALÓSULT • Családi alapúvá vált a rendszeres szociális segélyezés 2006 júliusától (a család jövedelmét kiegészítik a nyugdíjminimum 90 százalékáig, és azt felszorozzák a családtagok számától függően, felső határ nélkül) • Rászoruló gyermekek étkeztetése a nyári hónapokban
FOLYAMATBAN • Jövő januártól a rendszeres szociális segély feltétele a közmunka, vagy közhasznú munkavégzés; az összeg maximum a minimálbér lehet • Új, szociális alapú gázár-támogatási rendszer.
LELTÁR
Összeállításunkban áttekintjük, hogy azokban a szférákban, ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint az elmúlt hónapokban már megszületett a szerkezeti átalakításokhoz szükséges döntések java, mi történt eddig reformügyben, s milyenek a kilátások.
Egészpályás letámadás
Szakértők szerint a szóban forgó területek közül valóban átfogó reformokra egyedül az egészségügyi szektorban vállalkozik a kormány. Az ágazat valamennyi szegmensében (gyógyszerkassza, háziorvosi szolgálat, járó- és fekvőbeteg-ellátási rendszer, egészségbiztosítási kassza) egyszerre kíván rendet teremteni a koalíció, méghozzá jobbára ellenséges szakmai és társadalmi közegben. Az egészségügyi vezetésnek ugyanis, ha őszinte kíván lenni, durva üzenetet kellene megfogalmaznia: azt, hogy véget ér a szektorban a szocializmus, senki ne akarja megúszni a tb-járulékfizetést, s hogy a költségvetés nem bírja el kétszáz kórház egységes színvonalú fenntartását – jó, ha ötödüket képes európai színvonalon finanszírozni. Prognosztizálható, hogy 2007 elején, ha tüntetések lesznek, azok többnyire az egészségügyi átalakításokat támadják majd.
Kincses Gyula, az Egészségügyi Stratégiai Kutató Intézet (ESKI) főigazgatója szerint az egész fekvőbeteg-intézményrendszer átalakításának az a lényegi kérdése, hogy hagyják-e továbbra is vegetálni a kórházakat, vagy az egyenlő hozzáférés alapján, arányosan kijelölnek közülük mintegy három tucatot, amelyeket európai színvonalúra fejlesztenek, s amelyekben a betegek nagyobb eséllyel gyógyulhatnak meg. Húsz-harminc évvel ezelőtt magas volt a születések száma; mára megváltozott a korstruktúra, egy öregedő társadalomban pedig már kevesebb gyermekkórházra, annál több gerontológiai osztályra, időskori ápoló otthonra és a krónikus betegségek kezelésére specializálódott fekvőbeteg intézményre van igény. Változtak a betegségek is, jellemzően a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek tizedelik a lakosságot, amelyhez igazodnia kell az egészségügyi ellátórendszernek. A szektorból nem vonnak ki forrást, ez alaptétel. Ám a drága ellátási formákból az olcsóbbak irányába történő eltolódással felszabaduló pénzeket részben átcsoportosítják.
Kritikusabb álláspontot képvisel Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának programvezetője, aki úgy látja: a szektort fenekestül felforgató törvényjavaslatok egy részének lenne ugyan létjogosultsága, ám sokkal kiérleltebb formában. „Ha így fogadják el azokat, akkor az ellátórendszert az ellehetetlenülés fenyegeti.” Négy-öt hónap alatt ugyanis olyan súlyú változásokat akarnak elfogadtatni, amelyeknek a végig vitele más országokban tíz-húsz esztendeig is eltart. Legalább két-három év kellene a tervezett változások körültekintőbb előkészítésére, az evidenciák összegyűjtésére és hasznosítására. Ráadásul a kormány szerinte nem beszél világosan arról, milyen ellátószerkezetet vizionál, azaz mi lesz az átalakítások végeredménye.
A Fidesz és a KDNP is elutasítja a kormány egészségügyi reformcsomagját, mert azt szakszerűtlennek és törvénytelennek tartja. Az ellenzék álláspontja szerint az egészségügy felelős átalakítása nem 3-4 hónapot, hanem 6-8 évet igényelne. Mikola István volt egészségügyi miniszter úgy véli: a reformhoz térségi népegészségügyi adatokat kellene elemezni, háttértanulmányokat készíteni, de mindenekelőtt az ágazat feltőkésítésére van szükség. A parlament előtt lévő törvényjavaslatokkal olyannyira nem ért egyet a Fidesz, hogy elfogadása esetén azokat azonnal megtámadja az Alkotmánybíróság előtt.
Döcögős tempóban
A meghirdetett nagyszabású államigazgatási reformok – a kabinet saját várakozásaihoz képest is – vontatottan haladnak. A kormány egyelőre csak a központi igazgatás leépítésében és a többcélú kistérségek működése terén mutathat fel eredményeket. A területi és az önkormányzati szektor azonban változatlanul, az eddigi felduzzadt struktúrában működik tovább. A megyei önkormányzatok megszüntetésére és a régiósok létrehozására, valamint a helyi képviselők számának csökkentésére vonatkozó kétharmados törvényeket ugyanis nem szavazta meg az ellenzék 2006 nyarán. Így most surranópályán kell előrehaladnia a kormánynak, s próbál is: a régiók és a kistérségek megerősítésével, valamint a 2007-es költségvetési törvényjavaslatban írt új finanszírozási normák megszabásával, hogy tartani tudja magát a konvergenciaprogramhoz.
A lapunk által megkérdezett közigazgatási szakértők úgy látják: áll a munka, de legalább is nem olyan tempóban halad, mint azt a kabinet tervezte, s ebben nem kizárólag az ellenzék gátolja. A második Gyurcsány-kormány önmagához képest is késésben van, jól mutatja ezt a regionalizáció jelenlegi állása. Egy júniusi döntés értelmében a legtöbb megyei államigazgatási és területi minisztériumi szervezetnek már 2007 januárjától összevontan, regionális szinten kellene működnie, ehhez képest csak az adóhatósági igazgatóságok, illetve a népegészségügyi és tisztiorvosi szervezetek végzik majd az új struktúrában a munkájukat.
Az eddigi lépéseket inkább csak szimbolikusnak tartja Vigvári András önkormányzati pénzügyi szakértő, a BME docense. Megfogalmazása szerint a kormányzat példát akar mutatni, hogy elől jár a karcsúsításban, a párhuzamok megszüntetésében, a létszámleépítésben, ám továbbra sem világosak a struktúrák. Nem lehet tudni például azt, felszámolták-e a bújtatott státusok létesítésére alkalmas háttérintézményeket. Másfelől, aligha lehet túl sokat spórolni a központi igazgatásban, amely az államháztartási kiadások mindössze 7,5 százalékát teszi ki. Jelentős megtakarítást lehetne viszont elérni Vigvári szerint a helyi apparátusoknál, a helyi közüzemi és közlekedési vállalatok működtetésének racionalizálásával, valamint a köz- és humánszolgáltatások (például a közoktatás) átszervezése révén. Az önkormányzati feladatellátás tényleges szabályozását ráadásul ágazati szaktörvények látják el, amelyek egyszerű feles többséggel módosíthatók, s kormányzati kompetencia a deregulációs folyamat is. Egyébiránt ez utóbbi – az önkormányzati feladatok felülvizsgálata, a jogszabályi profiltisztítás – elkezdődött, s a folyamat sikeres lezárása valóban reformértékű eredményeket hozhat.
Míg a nyáron még határozottan elzárkózott a Fidesz és a KDNP attól, hogy a megyéket a regionális önkormányzatok váltsák fel, a Figyelő úgy értesült, informálisan, szakértői útján a legnagyobb ellenzéki párt jelezte: nyitott a regionalizmus irányába mutató államigazgatási reformra. Az ellenzék is elismeri, hogy szükség van a közigazgatási szerkezet ésszerűsítésére, ám nem szabad, hogy annak logikája a fűnyíró elv és a puszta megtakarítás legyen. A közszférát illetően a Fidesz mindenekelőtt az önkormányzatok pénzügyi helyzetét stabilizálná, erre vonatkozóan 17 milliárd forint forrásátcsoportosításra nyújtott be módosító javaslatot a költségvetési törvényhez, ám azt a kormánytöbbség a múlt héten leszavazta.
Fű alatti takarékoskodás
Reformként kommunikálja a kormány a nyugdíjrendszerben bekövetkezett változásokat, de szakértők szerint erről szó sincs; egyelőre csupán a rendszer fenntarthatósága érdekében történnek lépések. „Ráncfelvarrás az egész; hosszabb távon elengedhetetlen, hogy hozzányúljanak megint a teljes nyugdíjrendszerhez” – állítja Forián-Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő közgazdásza. Ráadásul a parlament leszavazta a kabinet tervét, így az előrehozott nyugdíjnál továbbra is a szolgálati időt veszik figyelembe. Fennmaradhat tehát a korengedményesek nagyon magas aránya az új nyugdíjasokon belül. Igaz, utóbbiak a jövő évtől kezdve nagyjából 7-8 százalékkal kevesebb induló járandósággal kalkulálhatnak. Az így kieső összeg nagyságrendileg megegyezik a 13. havi nyugdíjéval. Magyarán a kabinet nem vállalja a nyílt politikai konfliktust, ám „fű alatt” mégis megkurtítja az ebbéli kiadásokat.
A nyugdíjtörvény változtatásainak alapvető problémája az, hogy nem oldják meg a hosszú távú finanszírozási gondokat.
Vagyis már most biztosra vehető egy későbbi újabb beavatkozás (amit egyébként Gyurcsány Ferenc kilátásba is helyezett). Forián-Szabó szerint három fő területen elkerülhetetlen a változtatás: emelni kell a korhatárt, növelni a helyettesítési rátát, illetve változtatni a nyugdíjak indexálásán. Ezzel párhuzamosan kellene a nyugdíjba vonulás kedvezményeit szigorítani. E téren valami már elkezdődött, ám az érdemi változtatáshoz politikai akarat szükséges, s a közgazdász szerint minél közelebb kerülünk a 2010-es választásokhoz, erre annál kisebb az esély.
Tandíjkeringő
Az intézkedések közül a leghevesebb vitát kétségtelenül a tandíj (avagy „fejlesztési képzési hozzájárulás”) bevezetése váltja ki. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája egyik, a közelmúltban készített felmérése szerint a hallgatók 30 százaléka küzd mindennapos anyagi gondokkal – a tandíj bevezetése őket bizonyosan nehéz helyzetbe hozza. Bokros Lajos volt pénzügyminiszter nemrég egy interjúban kijelentette: a tandíj „önmagában semennyiben” nem változtatja meg a felsőoktatás jelenlegi helyzetét; a fejkvóta szerinti finanszírozást kellene megszüntetni, valamint a tandíjak és az oktatói fizetések között kellene szorosabb kapcsolatot teremteni.
„Nem ördögtől való ötlet, hogy a felsőoktatásban tandíjat kell fizetni, ha ehhez megfelelő ösztöndíjrendszer társul” – fogalmaz Pálinkás József professzor, az Orbán-kormány egykori oktatási minisztere. Ő azt sem kérdőjelezi meg, hogy a felsőoktatás szolgáltatás, amelyért természetszerűen valakinek – az egyénnek vagy a közösségnek – fizetnie kell. A Fidesz oktatáspolitikusa azt viszont kifogásolja, hogy az államilag támogatott képzésben az intézményeknek ki kell gazdálkodniuk a tandíjmentességet élvezők tanulmányi költségeit. Ő úgy kalkulál, hogy évente 3-4 milliárd forintos többletkiadást okozna a büdzsének, ha a hallgatók legjobban teljesítő 15 százalékának képzését az állam fizetné – márpedig ezen az összegen szerinte nem lenne szabad spórolni. Szabó Zoltán, a parlament oktatási bizottságának szocialista párti elnöke lapunknak elismerte: a tandíjrendszer nem biztosítja az eltérő szocio-kulturális háttérrel rendelkező hallgatók között az esélyegyenlőséget, csak mérsékli a hátrányokat. A törvény lehetővé teszi, hogy a pontosan körülírt feltételekkel hátrányos helyzetűnek minősülő hallgatók kikerüljenek abból a körből, akiknek tandíjat kell fizetni – az ő költségeiket nem a többi hallgató, hanem az állam fedezi.
Jövőre az általános iskolák első osztályában a 2006-os fejkvóta 70 százalékát kapják meg az oktatási intézmények. Átlagban mintegy 10 százalékkal kevesebb pénzt kapnak az iskolák, miközben 8-10 százalékkal nő a pedagógusok kötelező óraszáma. Az ellenzék vitatja annak az intézkedésnek a jótékony hatását, hogy az állam többlettámogatást juttat a kistérségi társulásba tömörülő iskoláknak, amelyet például a gyerekek utaztatására lehet fordítani. Pálinkás József olyan működő közigazgatási intézményrendszert támogatna, amely szakmai döntést képes hozni arról, hogy egy-egy kistelepülési iskola működtetése megoldható-e (ez esetben a kormánynak kellene fizetni a költségeket), avagy összevonásra van szükség.
Munkára ösztönöznének
A kormányoldalon belül is éles vitát váltott ki a szociális ellátórendszer átalakításának az a – jelenleg még törvénytervezet formájában lévő – sarokpontja, amely köz-, vagy közhasznú munkavégzéshez kötné a rendszeres szociális segély folyósítását. A változtatást a nyáron életbeléptetett számítási módszer miatt települési polgármesterek, jegyzők és gyermekjóléti szolgálatok vezetői szorgalmazták, akik azt tapasztalták: a segély családi alapúvá tétele, a felső határ eltörlése azt eredményezte, hogy néhány család a szociális ellátás keretében jóval magasabb összeget kap, mintha a családfő minimálbérért dolgozna. Így az ellátórendszer egyáltalán nem ösztönzi az állandó munkavállalást. Ezt a problémát orvosolja az új törvényjavaslat, amelyet Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter a minap úgy jellemzett: a kormány most „összenyitja” a segélykasszát és a közcélú foglalkoztatás központi keretét, így válik lehetővé, hogy a legszegényebbeknek járó segélyeket ezután munkavégzésért járó bérként fizessék ki.
„Éppen egy évvel ezelőtt zajlott a parlamentben a vita, amelyben figyelmeztettük a kormányt a rendszeres szociális segély ilyen típusú felemelésének veszélyeire” – emlékeztet Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP közös népjóléti kabinetjének vezetője, a parlamenti szociális és családügyi bizottság alelnöke. „Kórozs Lajos szocialista politikus, a parlamenti szociális bizottság elnöke, a korábbi törvény egyik kidolgozója egyik parlamenti felszólalásában a minap elismerte, hogy akkor igaza volt a Fidesz-kritikának” – teszi hozzá. Az ellenzéki politikus lapunk kérdésére kifejtette: egyetértenek a mostani módosítással, hogy ne csak segélyt adjanak a rászorulóknak, hanem egyúttal lehetőséget a munkavégzésre, ám néhány fontos körülményre felhívták a figyelmet. Például, hogy a szegényebb önkormányzatoknak sem emberük, sem pénzük nincs arra, hogy nagyobb tömegű közmunkás foglalkoztatását megszervezzék. „A segély feltételhez kötését azért is támogatjuk, mert az Orbán-kormány idején a rendszeres gyermekvédelmi támogatást iskolalátogatáshoz kötöttük. A mostani törvénymódosítás is ebbe a sorba illeszkedik” – mondja Soltész. Sajátos, hogy a kormányzat mostani intézkedését leginkább a baloldali holdudvar támadja. Ferge Zsuzsa szociológus, a Szociális Szakmai Szövetség elnöke, a gyermekszegénység elleni program Gyurcsány Ferenc által kijelölt vezetője például azt mondta: az új rendszer „a kényszermunka bevezetésével egyenlő”, és azt állította, hogy a kutatások tanúsága szerint a közhasznú munkavégzés nem vezet vissza a munka világába. A szociológusok másik köre viszont éppen arra figyelmeztet: családokra és közösségekre egyaránt a munkanélküliség hozza a legnagyobb csapást. Beláthatatlan következménye van és lesz annak, ha generációk nőnek fel anélkül, hogy a közvetlen környezetükben látnának felnőtt embert munkába menni. A segélyen tengődő legszegényebbek pedig a közmunkával újra felvehetik a munka ritmusát, így más munkavégzésre is alkalmassá válnak. A szegénységért „alanyi jogon járó” segély pedig egyáltalán nem ösztönöz arra, hogy az érintettek maguk is kiutat keressenek.
