Gazdaság

Új telefonjain a Nokia e-mailt

és azonnali üzenetküldést kínál.

A szolgáltatásokat a Yahoo! biztosítja a finn cégnek egy 2005. áprilisi együttműködés alapján.

Ötvenmillió tonna elektronikus szemét keletkezik évente
az ENSZ környezeti programjának becslése szerint. Ennek jó része Afrikában köt ki: egy tanulmány azt állítja, hogy csak a lagoszi kikötőbe havonta több mint 100 ezer kidobott számítógép érkezik. Amerikában és Európában már évek óta civil szervezetek tiltakoznak a veszélyes anyagokat is tartalmazó használt hardverek exportja miatt.

A mobiltelefonokra érkező felnőtt tartalmak
piaca 3,3 milliárd dolláros lesz 2011-re – jelzi előre a Juniper Research. A legnagyobb mobilpornó-fogyasztó Európa lehet.

Online videókat néznek
a britek tévézés helyett. Az ICM kutatócég felmérése szerint ugyan még 10 százaléknál kevesebben figyelik rendszeresen videótartalmakat a neten, ugyanakkor az online videózók csaknem fele már ma is kevesebbet nézi a „hagyományos” tévét.

A Microsoft zenelejátszója, a Zune
második helyen debütált az amerikai piacon. Az NPD piackutató cég szerint az értékesítés első hetében a kütyü 9 százalékos piaci részesedést hasított ki magának, ami ugyan messze elmarad az iPod 63 százaléka mögött, ahhoz azonban elég volt, hogy megfossza ezüstérmétől a SanDisk által gyártott Sansát.

Komolyan veszik az internetes
emberi kapcsolatokat az amerikaiak. Egy kutatás szerint 43 százalékuk ugyanolyan fontosnak tartja a virtuális világot, mint a valós életet. A megkérdezettek átlagosan 5 online barátságot kötöttek az elmúlt évben.

Linuxra vált a francia parlament.
A lépés 1154 munkaállomást érint. A disztribúció kiválasztásáról azonban még nem született döntés, így nem tudni, hogy a Suse Linux, a RedHat Linux, vagy más disztribúció lesz-e a befutó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik