Gazdaság

Magas árfolyamokat hozhat a Mikulás

A magyar Mikulásnak vagy nincs naptára, vagy fanyar a humora. Az elmúlt négy évben ugyanis a december hatodikai héten mindig estek az árfolyamok. Idén ez másképp lehet.

A legenda szerint a részvénypiacok december elején nagyon jól teljesítenek, ezt szokás Mikulás-ralinak nevezni. A Mikulás idén is eljött, csak az a kérdés, hogy csoki, vagy virgács van nála.

Legenda szerint boom jön

A Budapesti Értéktőzsde parkettjén is meg szoktak emlékezni december 6-áról és a Mikulásról. Régen, amikor még a parketten folyt a nyílt kikiáltásos kereskedés, a jópofa brókerek piros sapkában adták-vették a részvényeket forintszázmilliókért.

A jókedvet azonban általában nem a sapka, vagy az ünnepi hangulat, hanem a profitok garantálták. A legenda szerint a Mikulás ugyanis ezen a napon, de tágabb értelemben december elején árfolyamemelkedést hoz.

A statisztika szerint nem mindig

Legalábbis a budapesti tőzsdén. Vizsgálatainkat a magyar piacra korlátozva ugyanis azt állapíthatjuk meg, hogy a magyar Mikulásnak vagy nincs naptára, vagy fanyar a humora. 2002-2005 közötti négy évben ugyanis a december hatodikai héten mindig estek az árfolyamok. Ez különösebben nem okozott fejfájást a befektetőknek, hiszen az egész évet tekintve így is nyereséget könyvelhettek el. Ellenben a hatodikai hetet megelőzően az árfolyamok mindig emelkedtek, ami arra utal, hogy a Mikulás hamarabb jön.

A BUX történetének két szomorú évében, 2000-ben és 2001-ben azonban mindkétszer sok jóval szolgált a Mikulás, és az ezredfordulón röpke 12 százalékkal emelte az árfolyamokat, míg egy évvel később 2,5 százalékkal. Ezekben az években a hatodikai hetet megelőzően viszont pontosan a fordított irányba mozogtak az árfolyamok, szépen estek.

A hat éve tartó trend az idei évben először megtörhet. A hatodikai hetet megelőzően az árfolyamok estek, a BUX 1,3 százalékot veszített értékéből, míg ezen a héten már 3,1 százalékos pluszban áll. Tehát az ellentétes hét sémája megmaradt, csakhogy ezt korábban a Mikulás olyan évben hozta, amikor a BUX esett. Tehát vagy a trend szakad meg, vagy nagyon csúnya véget fog érni az év, hiszen a BUX jelenleg 13,3 százalékos pluszban van.

Amerikában évtizedes trend

Persze a számok mögött azért tudomány is van. Az amerikai piacon sokkal inkább megfigyelhető pozitív trend évtizedekre nyúlik vissza, és a statisztika nyers próbáját is nagyjából kiállja. Az USA-ban a fekete hónapnak az októbert tartják, hiszen 1929-ben és 1987-ben is október végén omlott össze a piac. A december viszont a profit hónapja, amikor a befektetők bátrabban nyúlnak a részvényekhez, és ez áremelkedéshez vezet. A decemberi időszakra ráadásul általában sok portfólióátrendezés esik, amikor már elkezdik a jövő évre beállítani a pozíciókat.

A közép-kelet-európai régióban a december azonban általában gyengébb, és ennek a túlkínálat az oka. Az elmúlt időszakban megélénkültek a tőzsdei bevezetések, amelyek feltorlódnak az év vége felé, és ez extra kínálatot jelent a piac számára. Ezeket általában az intézményes befektetők meglévő részvényeik eladásával finanszírozzák. Pontosan a fordított folyamat játszódik le januárban, amikor a friss pénzek megérkeznek, és helyet keresnek maguknak a piacon, azonban új bevezetések hiányában a meglévő piaci részvényekbe fektetik és ez árfolyamemelkedéshez vezethet.

Tegnap már volt rali

Lehet, hogy a Mikulás-ralira a gyakorlatban nem lehet számítani Magyarországon, de a mítosznak kétségtelenül hatása van a piaci döntésekre. Például vélhetően az idén ez is szerepet játszott a Mol-privatizációnál. Az intézményi befektetők ugyanis pontosan Mikulás napján vásárolhatnak a részvényekből aukció keretében. Egykori Télapónk azonban megint elnézte a naptárját. A nagy száguldásra már 5-én sor került, amikor a piac 2,7 százalékot emelkedett. Ez a legnagyobb egynapi emelkedés azóta, hogy Gyurcsány Ferencet megmentette az MSZP-frakció a népharagtól.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik