Gazdaság

Öt ajánlat az állami autókra

A hétfői határidőig öten tettek ajánlatot arra a 84 minisztériumi autóra, amelyeket egy csomagban, nyilvános pályázaton kíván értékesíteni a kormányzat: döntés 15 napon belül várható – közölte a kormányszóvivő.

Az autók értékesítéséből befolyó pénzt – a várakozások szerint 100–150 millió forintot – rászoruló tehetségek tanulmányainak támogatására fordítja a kormány. A pályázati dokumentációt nyolc jelentkező vásárolta meg, közülük öten tettek ajánlatot. A hatodik jelentkező két percet késett, emiatt az ajánlatát nem fogadta be a Miniszterelnöki Hivatal.

A minisztériumok – az említett 84-gyel együtt – 341 autótól válnak meg, ezzel 40 százaléknál is nagyobb mértékben csökken a minisztériumi autók száma. A gépjárműpark csökkentéséből mintegy 290 millió forint bevétel várható, az üzemeltetési költségeken pedig évi 180 millió forintot lehet megspórolni. A minisztériumok összesen legfeljebb 421 autót használhatnak a jövőben, jelenleg ennél kettővel kisebb a tárcák összesített flottája. Ha valamelyik minisztérium ezen felül újabb autót szeretne vásárolni, azt csak úgy teheti meg, ha előbb el is ad – áll a közleményben.

A most értékesített gépkocsik között van Suchman Tamás Volkswagen Passatja, Bozóki András volt kulturális miniszter W8-as Volkswagen Passatja, valamint a három gazdasági minisztert – Chikán Attila, Matolcsy György, Csillag István – kiszolgáló A6-os Audi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik