Gazdaság

A Philips 75 millió eurót szeretne spórolni

Szolgáltatási és irányítási(menedzsment) részlegein a jövő év végéig 75 millió eurót szeretne megtakarítani a holland Philips.

A Magyarországon két leányvállalattal is rendelkező ipari óriás, amely számos elektronikai termék itteni gyártója, kedden bejelentette, hogy egyelőre felhagy termékbevezetési tervével a navigációs eszközök piacán.


A vállalat becslést adott az idei és az előtte álló évről, a jelentések szerint némileg kiábrándítva a befektetőket, jóllehet adó és kamatok előtt számolt bevételének (EBIT) arányát üzletében 4 százalékosra teszi erre az évre, azaz korábbi előrejelzéseinek felső szélére. A jövőre évre ugyanakkor 7,5 százalékos EBIDTA-marzsot jelzett, nem változtatva korábbi ilyen vonatkozású előrejelzésén. Ezen aránynál jóval kisebb lesz ez a szórakoztató elektronikai termékszegmensben, más profilban ennek akár kétszerese is.


A takarékossági intézkedések mellett jelentős, mintegy 100 millió eurós marketingkampányról is beszámoltak a cég vezetői, amivel szeretnék bebiztosítani az elektronikai berendezéseknél a forgalmi céladat elérését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik