Gazdaság

A Coloplast 15 milliárd forintért új üzemet épít Nyírbátorban

Nyírbátorban építi fel második magyarországi gyárát a világ egyik legjelentősebb gyógyászati segédeszközöket készítő vállalkozása, a dán Coloplast – jelentették be a cég képviselői kedden a szabolcsi városban, ahol a helyi önkormányzat vezetőivel aláírták a beruházási szerződést.

A 60 millió eurós, 15 milliárd forint értékű nagyüzem építési munkálatai januárban kezdődnek, s az első beruházási ütem befejezése után, 2007. szeptember 15-én 600 dolgozóval indul a termelés – mondta Horváth László, a Coloplast Hungary Kft. létesítmény-üzemeltetési menedzsere. A szabolcsi gyár 2009. végére készül el teljesen, s akkortól várhatóan 1200 embernek ad majd munkát.


A beruházási szerződést Boris Kovacs, a dán cég magyarországi ügyvezető igazgatója és Balla Jánosné, Nyírbátor polgármestere írta alá.


Az aláírás után tartott sajtótájékoztatón Horváth László elmondta, hogy a dán Coloplast október 30-án 100 millió eurós, mintegy 25 milliárd forint értékű magyarországi fejlesztésről állapodott meg a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal.


A nyírbátori beruházás mellett 40 millió euró befektetésével fejlesztik a tatabányai Coloplast-gyárat, amelyet 2001-ben hoztak létre, s ahol jelenleg 800-an dolgoznak.


Tavasszal kezdik a felvételt


Az épülő szabolcsi üzem leendő dolgozóinak felvételét a jövő tavasszal megkezdik, s kiképzik őket a gyár szeptemberi indulásáig – közölte Boris Kovacs. A tatabányaihoz hasonlóan Szabolcsban is kedvelt munkahelyet igyekeznek teremteni, s a folyamatos képzéshez versenyképes jövedelmet biztosítanak a dolgozóknak – hangsúlyozta.


Balla Jánosné polgármester elmondta: a helyi önkormányzat által létrehozott ipari parkban egy autókábelgyár már működik, a második üzem a Coloplasté lesz, amelyet 10,3 hektáros területen építenek fel, s korszerű gyártócsarnokát húszezer négyzetméter alapterületűre tervezik.


Még várnak befektetőket


Az ipari parkban még 12 hektár szabad terület található, ahová befektetőket várnak, s közülük többel már tárgyalnak is.


A polgármester megjegyezte, hogy a helyhatóság tervezi a ipari terület további bővítését, szolgáltató létesítményt is építenek az érdeklődő betelepülő cégeknek, amelyek száma az M3-as autópálya szabolcsi szakaszának építésével jelentősen nőtt az utóbbi időben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik