Gazdaság

Több mint százezren már biztosítót váltottak

Novemberben az internetes biztosításközvetítőknél már több mint százezren kötöttek új kötelező biztosítási szerződést. Összpiaci szinten az átszerződők számát 300-400 ezer körülire becsülik a szakemberek a december végén záródó szezonban.

A két legnagyobb online alkusz portálján legalább annyian kezdeményeztek új szerződéskötést, mint tavaly, ha nem többen, tudta meg a FigyelőNet. A biztositas.hu eddig közel 52 ezer, a netrisk.hu pedig 55 ezer ajánlattételt regisztrált, illetve továbbított a biztosítók felé.

A hagyományos (nem internetes) üzletkötőknél, illetve közvetlenül a biztosítóknál kezdeményezett átszerződésről nehezebben és lassabban lehet információhoz jutni, de az online alkuszok becslése szerint a teljes piacon idén is közel annyian élhettek a biztosítóváltás lehetőségével, mint tavaly.

A hivatalos statisztikák szerint 2005. november–decemberében 360 ezren igazoltak át más céghez vagy egyesülethez, és akkor durván minden negyedik átkötés az interneten keresztül történt. Ez az arány mostanra emelkedett, becslések szerint minden harmadik üzletkötés online valósul meg. A teljes mozgásra még csak óvatos becslések hallhatóak, ha ezek beigazolódnak, akkor idén is legalább 300 ezer autós választott kedvezőbb árú konstrukciót magának.

(Módszertani kérdés, hogy az ugyanannál a társaságnál szerződést bontók és újrakötők hogyan számolódnak majd bele a statisztikákba, mert ez módosíthatja a végleges számokat. Elvileg ugyanolyan átszerződőknek számítanak, mint a ténylegesen biztosítót váltók, de mivel eddig ez nem volt tömeges jelenség, általános szabály sincsen a kezelésére.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik