Gazdaság

Jóváhagyták a konvergenciaprogramot

A kormány pénteki ülésén jóváhagyta a módosított konvergenciaprogramot - közölte Veres János pénzügyminiszter Balatonőszödön. A program négy év alatt 20 milliárddal nagyobb kamatkiadással és az államháztartás elsődleges egyenlegének gyorsabb javulásával számol.

Veres János pénzügyminiszter elmondása szerint a kormány a konvergenciaprogramot, amely összhangban áll a 2007-es költségvetéssel, még pénteken elküldi Brüsszelbe az Európai Unióhoz.


A most elfogadott konvergenciaprogram „igeidőkben” különbözik attól, amit nyár végén készített a kormány – mondta a pénzügyminiszter. A kettő annyiban különbözik, hogy az akkor vállalt reformdöntések jó része azóta jogi formát öltött a kormány és a parlament döntései nyomán – tette hozzá.


Veres János ezek közül megemlítette a nyugdíjrendszerrel, az egészségüggyel, a központi közigazgatással, az önkormányzati rendszerrel, a közoktatással, a felsőoktatással, a gázár-támogatással, illetve a tömegközlekedéssel kapcsolatos döntéseket.


Kétszázmilliárddal nagyobb kamatkiadás


A decemberi aktualizált konvergenciaprogram a szeptemberi változathoz képest 200 milliárd forintos többlet kamatkiadást tartalmaz a következő négy évre, ám az államháztartás elsődleges egyenlege a szeptemberinél kedvezőbb lesz – áll a Pénzügyminisztérium honlapján közölt dokumentumban.


Az aktualizált program szerint a megnövekedett kamatkiadásokat az államháztartás elsődleges – kamatfizetéseket nem tartalmazó – egyenlegének a szeptemberi programhoz képesti javulása ellentételezi. Ezek szerint az elsődleges egyenleg csak 2007-ben lesz deficites, míg a szeptemberi változat 2008-ra is a GDP 0,2 százalékát kitevő hiánnyal számolt. A decemberi változat szerint jövőre még a GDP 2,4 százalékát éri el az államháztartás elsődleges hiánya, ami 2008-ban 0 lesz majd 2009-től az aktualizált program szufficittel, 2009-ben a GDP 0,9 százalékával, 2010-ben 1,1 százalékával, 2011-ben pedig 1,5 százalékával számol. A közlemény hangsúlyozza, hogy a két program között nincs különbség a felzárkózás menetrendjét, az államháztartás egyensúlyának javítását, a maastrichti feltételek elérését illetően.


Elsősorban abban különbözik a decemberben aktualizált program a szeptemberitől, hogy míg szeptemberben számos reformintézkedésről csak tervként számolt be a kormány, a decemberi dokumentumban ezek egy része már meghozott döntésként, számszerűsített intézkedésként került be. Ennek köszönhetően a szeptemberben felvázolt pálya intézkedésekkel és döntésekkel lényegesen megalapozottabbá vált – fűzik hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik