Gazdaság

Beperelheti a Siemens a SATeLIT TV egykori tulajdonosát

A Siemens azt tervezi, hogy a rendőrségi nyomozás lezárulta után jó hírneve megsértése miatt beperli az egykori SATeLIT TV tulajdonosát, Farkas Imrét - közölte a vállalat kommunikációs igazgatója.

Bár megkeresés a hatóság részéről továbbra sem érkezett, a vállalat a rendőrség tényfeltáró munkájának segítése, gyorsítása érdekében maga vette fel a kapcsolatot a nyomozókkal, s átadott nekik minden olyan dokumentumot, amely a televíziót működtető TVegy Rt. és a Siemens Rt. kapcsolatára vonatkozik, illetve a hét folyamán átadja azokat is, amelyek a 2005-ben lezárt bírósági eljárás során keletkeztek – írta közleményében Farkas Szilvia kommunikációs igazgató.

A kedden átadott dokumentáció tartalmaz minden olyan iratot, amely a TVegy Rt. és a Siemens Rt. közötti szerződéses kapcsolat során keletkezett, s a Siemens a hét folyamán átadja azokat is, amelyek a bírósági eljárás során készültek.

A Siemens egyúttal azt tervezi, hogy a nyomozás lezárulta után polgári pert indít Farkas Imre ellen, mivel az egykori televíziótulajdonos a médiában hangoztatott vádjaival jelentős kárt okozott a vállalat jó hírnevének, reputációjának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik