Mégis lesz auditált mérlegbeszámolója, és így osztalékot is fizethet a Magyar Telekom, december 21-ére ugyanis rendkívüli közgyűlést hívtak össze – ennyi derül ki a hivatalos nyilatkozatokból. A manager magazin most utcára kerülő száma azonban azt írja: a háttérben zajló kötélhúzás végeredménye, hogy Straub Elek elnök-vezérigazgatónak távozni kell a posztjáról. A közgyűlés 7. napirendi pontja, amely az igazgatósági tagok visszahívásáról és választásáról szól, lehetőséget teremt a leváltására.
A cég belső vizsgálata a manager magazin értesülései szerint az volt, hogy – bár Montenegróban minden jogszerűen történt – a menedzsmentnek nem sikerült több mint nyolc hónap alatt bebizonyítania: a vitatott szerződések jogszerűek, valósak és értékarányosak voltak.
A lap szerint számos forgatókönyv létezik a csúcsvezető sorsával kapcsolatban. Az egyik változat szerint az elnök-vezérigazgatói pozíciót szétválasztják, Straub esetleg a társaság elnöke marad, ám az auditált mérlegbeszámoló elfogadásához szükséges teljességi nyilatkozatot már nem ő írná alá. Állítólag a PriceWaterhouseCoopers (PWC) ezt a feltételt szabta a beszámoló ellenjegyzéséhez. Továbbra is kérdéses, ki lesz Straub utódja – ha tényleg menesztik. Thilo Kusch pénzügyi vezérhelyettest, Simó Györgyöt, a T-Online vezérét, illetve Winkler Jánost, a T-mobile vezetőjét emlegetik.
A cégnél az év eleje óta tart a belső vizsgálat a montenegrói leányvállalat által megkötött szerződések ügyében. A könyvvizsgáló eredetileg két, összesen 700 millió forint értékű ügyletet tartott aggályosnak, később újabb két, összesen 1,2 milliárd forint értékű szerződést is bevontak a vizsgálatba.
