Gazdaság

OECD: Magyarország leszakadóban

A közép-európai régióban a szlovák gazdaság bővül az idén és jövőre is a leggyorsabban, stabil növekedés várható Lengyelországban és Csehországban, míg Magyarországon a növekedési ütem erőteljesen lassul – derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden nyilvánosságra hozott féléves előrejelzéséből.

Lassulnak a nagyok

Az eurózóna gazdaságai az idén 2,6 százalékkal bővülnek, jövőre a növekedési ütem a korábban vártnál árnyalattal nagyobb, 2,2 százalékos lesz az OECD szerint. Az Amerikai gazdaság idén 3,3, jövőre 3,1 százalékkal bővülhet, míg Japán
GDP-je a 2006-os 2,8 után 2007-ben 2 százalékkal nőhet.

Törékeny bizalom

A magyar gazdaság növekedési ütemében az idei évi 4 százalék körüli növekedés után erőteljes lassulás várható jövőre és 2008-ban, amikor az adók és a hatósági árak emelése kezdi éreztetni hatását a lakossági fogyasztásban – olvasható az előrejelzésében.

Az OECD szakértői szükségesnek tartanak tartós költségvetési kiadáscsökkentéseket, és úgy vélik, hogy a stabilizációs tervtől való bármilyen eltérés jelére meginoghat a Magyarországba vetett bizalom. A szervezet prognózisa szerint a jövő évi hiánycél tartható, de a 2008-as deficit 1,4 százalékponttal magasabb lesz a kormány által kitűzöttnél.

Szlovákia az éltanuló

A cseh gazdaság a tavalyi 6 százalék körüli ütemben bővül az idén is, mielőtt lassulásba kezd jövőre és 2008-ban. Az infláció ennek ellenére meghaladja majd a 2-4 százalék közötti központi banki célt, részben a keresletoldali nyomás, és főként az energetikai dereguláció miatt. Az OECD főképp a júniusi általános választások után leállított gazdasági reformokkal indokolja a várható költségvetési kockázatokat.

Lengyelország esetében a jövőre és 2008-ban várható 5 százalék körüli GDP-növekedést kísérő gyors ütemű béremelkedéseket és a termelékenység javulásának lassú ütemét tekinti az OECD problémásnak. A helyzet javulhat, ha a magas munkanélküliség hatására enyhül a bérek oldaláról mutatkozó nyomás, és lassul a munkaköltségek emelkedése. A szervezet várakozása szerint a lengyel jegybank 2007-ben és 2008 elején szigorítja pénzpolitikáját, hogy az infláció a 2,5 százalékos cél alatt maradjon.

Az export vezérelte szlovák gazdaság idén és jövőre is 8 százalék körüli ütemben bővül az OECD szakértői szerint. Az inflációs cél (2008 végére 2,1 százalék) teljesítése érdekében a központi bank további kamatemelést hajthat végre, de a szervezet szerint még további szigorítások szükségesek az inflációs cél és a maastrichti kritériumok teljesítése érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik