Gazdaság

Áramszünet volt a brüsszeli energiaügyi tárgyaláson

Közvetlenül is tapasztalatot szerezhettek az európai áramszolgáltatás gondjairól az EU-tagállamok energiaügyi miniszterei csütörtöki brüsszeli tanácskozásukon: mint Kóka János magyar gazdasági és közlekedési miniszter elmondta, az ülés kellős közepén közel fél órára elment az áram.

A tanácskozás témája egyébként éppen az energiabiztonság és az energiahatékonyság volt, s az előbbi kérdéskört a november eleji nagy nyugat-európai áramszünet miatt vették napirendre.

„Körülbelül 20 percig teljes sötétségben tapogatóztunk. Egy idő után azért visszajött a mikrofonhang, úgyhogy beszélni azt tudtunk, látni azonban nem láttunk” – mondta Kóka magyar újságíróknak.

Más forrásból az MTI úgy értesült, hogy a váratlan esemény nagyjából egy órával a miniszteri tanácskozás kezdete után történt: az áram akkor ment el, amikor éppen az olasz tárcavezető emelkedett szólásra. (Az ügy pikantériája, hogy a november 4-i nyugat-európai áramszünet Olaszország egy részét is sújtotta.) Amikor pedig folytatódott a tanácskozás, s az EU soros elnökségét képviselő finn energiaügyi miniszter azt kezdte bizonygatni, hogy ilyen szinte soha nem történt még az uniós tanácskozásokon, hirtelen újra áramszünet lett.

Mivel az ülést kimondottan egynaposra tervezték, a résztvevők ekkor elszánták magukat, hogy ha kell, akár gyertyafénynél is folytatják a munkát – de szerencsére ez a második áramkimaradás már csak öt percig tartott.

Mint kiderült, az áramszünetet az egyik közeli utcában végzett javítási munka okozta. Itt – egyelőre ismeretlen okból – baleset történt: egy szerelő súlyos, harmadfokú égési sérülést szenvedett, egy másik pedig sokkos állapotba került. Az áram egyébként rövid időre nem csak a miniszteri tanácskozásnak helyt adó épületben, de szinte az egész brüsszeli EU-negyedben elment.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik