A Sotheby’s kuratóriuma ellenszavazat nélkül fogadta el Fehér László festményét, amelyet egy magánszemély ajánlott eladásra. Zavarba ejtőnek, sokszor zordnak tarják Fehér egyes műveit még a művész fenntartás nélküli csodálói is. Valószínűleg ez is magyarázza, hogy a New York-i közönséget nem érintette meg a Sotheby’s november 15-i aukcióján felkínált Kisfiú című alkotás.
„Egy gyerek. Egy kisfiú, egyedül a roppant térben. Öltözéke komor, fekete és fehér. És ennek a törékeny alaknak a különös két keze rögtön megragadja a tekintetet. Nagy kezek az alakhoz képest, akárcsak Michelangelo Dávidjáé. A jobb keze ökölbe szorul – vajon üres ez a kéz, vagy rejteget valamit?” E Kertész Imre tollából származó sorok, amelyeket a katalógusból ollóztunk ki, érzékeltetik a kép által sugárzott sajátos, nyomasztó, csendet követelő „fehéri” hangulatot, amely a jelek szerint az inkább harsányat kedvelő tengerentúli közönségre egyelőre kevéssé hat. Persze azt is látni kell: ahhoz képest, hogy gyakorlatilag az ismeretlenség homályából került a rivaldafénybe, a zsidó gyereket ábrázoló művet elég borsos áron kínálták. Az előzetes becslés alapján 40-60 ezer dollárra, azaz mintegy 8-12 millió forintra értékelt képet ezzel a nemzetközi piacon sokkal ismertebb művészek alkotásainak középmezőnyébe sorolták, ami – bármennyire is elfogultak vagyunk – talán túlzott bátorság volt. Ezt támasztja alá, hogy 29 ezer dollárig elment az alku a New York-i árverésen, ez azonban nem érte el a tulajdonos minimum elvárását. Itthon ugyanis, ha Fehér-művek nagy ritkán fel is bukkannak a nyilvános piacon, a leütési ár valahol egymillió forint környékén marad.
A remények, hogy Fehér képének New York-i sikere az egész magyar kortárs festészet számára áttörést hozhat, ismertséget a nemzetközi piacon, most nem váltak valóra, de az utóbbi néhány év műtárgypiaci folyamatai bizonyítják: a művészeti közízlés forradalmi változásokon megy keresztül, és ma már semmi sem lehetetlen.
Jelzi ezt itthon is, hogy az élő kortárs, valamint a modern alkotások egyre nagyobb súllyal szerepelnek a legnagyobb árverező házak „étlapján”. Az idén ősszel mind Virág Judit, mind pedig Kieselbach Tamás válogatásába szokatlanul nagy számú mű került ebből a kategóriából. A hazai közönség pedig immár nem csak a klasszikus modernek – így Kádár Béla, Scheiber Hugó, Kassák Lajos, Korniss Dezső – munkáit értékeli, hanem a bővülő listán egyre nagyobb rangot kap Gyarmathy Tihamér, Wahorn András, Bak Imre, Deim Pál, Hencze Tamás, Lossonczy Tamás, Konok Tamás is; és persze Fehér László sem maradhat ki önkényes felsorolásunkból. Az említett művészek alkotásai között vannak olyanok, amelyek immár a 2-3 milliós árszintet ostromolják, ami a konzervatív, vagy inkább kevéssé bátor magyar vevőkör ismeretében fényes teljesítmény. A világpiacon a változás jóval dinamikusabb az itthoninál, és a hatalomváltás már-már drasztikus. Az évtizedekig uralkodó impresszionistáktól az elmúlt esztendőben átvették a stafétabotot a modernként nyilvántartott festők művei, soha nem látott aukciós csúcsokkal kápráztatva el a világot. Az örökranglistát sokáig vezető Van Gogh-ot (Doctor Gachet, 82,5 millió dolláros leütéssel) 2004-ben letaszította a trónról Pablo Picasso Pipázó fiú című képe, amelyért 104 millió dollárt adtak. Az idén júniusban Ronald Lauder 135 millió dollárért jutott hozzá Gustav Klimt Adele Bloch-Bauert megörökítő portréjához, hogy azután ezt a rekordot is a múltnak adja át Jackson Pollock No 5. című műve, amelyet, igaz egy magánárverésen, de 140 millió dollárért adtak el november első napjaiban.
Végül visszatérve a számunkra csalódást okozó mostani Sotheby’s aukcióra, talán valamelyest vigasztaló lehet, hogy Victor Vasarely Zig Zag című nagyméretű alkotása 132 ezer dollárért vevőre talált. Amúgy Francis Bacon figuratív alkotásáért, a Lying Figure With Hypodermic Syring 2-es változatáért, jutalékkal együtt, több mint 15 millió dollárt áldozott új tulajdonosa. Közel 17 milliót ért valakinek Willem de Kooning Untitled XXX című képe, Roy Lichtenstein Black and White Sunrise 6,6 millióért ment el. Andy Warholnak több mint 20 alkotása szerepelt a kollekcióban. Egy önarcképe 3,7 millió dollárt ért, a Flowers-ért pedig 6,85 milliót adtak a New York-i rendezvényen. Warhol és de Koonig egyébként szárnyalt a konkurencia, a Christie’s árverésén is. Az előbbi Mao című vásznára 17,4 millió dollárnál csapott le a kalapács, míg az utóbbi Untitled XXV című alkotása 27 milliót ért, ami világrekord a háború utáni alkotások kategóriájában.
