Gazdaság

Optimista hangulat uralta a tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61,40 pontos emelkedéssel, 23.391,76 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,26 százalékos erősödés.

A részvénypiac forgalma 22,9 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények – a gyengülő Magyar Telekom kivételével – erősödtek az előző napi záráshoz viszonyítva. Az Egyesült Államokban a Hálaadás ünnepe miatt csütörtökön teljesen, pénteken fél napig zárva lesznek a piacok, ami jelentősen hat a nyugat-európai, azon keresztül pedig a budapesti börze kereskedésére is. A következő két napon így várhatóan mérsékeltebb forgalom mellett, alacsony likviditású lesz a piac. Az elemzők szerint a jövő héten folytatódhat az emelkedés.

Az OTP részvények ára 69 forinttal, 0,91 százalékkal 7.670 forintra nőtt, forgalma 11,97 milliárd forintot tett ki. A Mol árfolyama 10 forinttal, 0,05 százalékkal 21.810 forintra emelkedett, forgalma 4,25 milliárd forint volt. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,62 százalékkal 956 forintra esett, forgalma 999,4 millió forint volt.

A Richter árfolyama 3,67 milliárd forintos forgalom mellett 90 forinttal, 0,21 százalékkal volt magasabb, mint kedden záráskor, a papír 42.310 forinton fejezte be a kereskedést. Az Egis 26.800 forinton zárt, ez 170 forinttal, 0,64 százalékkal magasabb szint, mint az előző napi záráskor, a gyógyszeripari részvény forgalma 964,6 millió forint volt.


A BUMIX 1,02 pontos csökkenéssel 2.409,49 ponton zárt szerdán, ez az előző napi záráshoz képest 0,04 százalékos gyengülés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik