Gazdaság

Az üres vonatok veszteségeit az adófizetők fizetik

A magyarországi vasúti mellékvonalak bevételének 15 százalékát a menetdíjak, 16 százalékát a fogyasztói árkiegészítés, 30 százalékát a termelési támogatás adja, vagyis az összes költség 39 százaléka veszteség - mondta Takács László, a MÁV Zrt. vezérigazgatójának főtanácsadója kedden Budapesten.

A Magyar Közlekedési Klub (MKK) és a Levegő Munkacsoport (LM) által szervezett konferencián a főtanácsadó elmondta, hogy a vizsgált 80 mellékvonalon 35-nél volt egy vonaton naponta 19-nél kevesebb utas, 28 járatnál 39-nél kevesebben utaztak a vonaton, s mindössze 17-nél haladta meg az egy vonatra jutó utasok száma a 40-et.

Csontos Endre, a MÁV Zrt. forgalmi igazgatója szerint a MÁV és a GYSEV mintegy 7800 kilométeres vasúti hálózatát nem lehet gazdaságosan üzemeltetni. Kiemelte: a mellékvonalak veszteségét az összes adófizető állja, azok is, akik nem használják a szolgáltatást.

Lukács András, az LM elnöke a vasút környezetbarát jellegét hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a 28 vasúti mellékvonal megszüntetéséből éves szinten 6 milliárd forint megtakarítás várható, miközben ennek 100-szorosát lehetne elérni, ha szabályosan számolnák el a céges személygépkocsik magánhasználatát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik