Gazdaság

Nemcsak az árra figyelnek a kötelezőnél

Az alacsony ár már nem elég az előretöréshez a kötelező felelősségbiztosítási piacon. A MÁV-nál és a Közlekedési Biztosító Egyesületnél (Köbe) kötött új szerződések aránya ugyanis kisebb annál, mint amit áraik indokolnának – írja a Népszabadság.

Az internetes biztosításközvetítő cégektől eddig kapott adatok szerint a két, még versenyben lévő egyesület, a MÁV és a Közlekedési Biztosító Egyesület (Köbe) a legjobbak között lehet, de a szakértők nagyobb előretörésre számítottak. Ennek oka lehet az is, hogy a MÁV-ot és a TIR-t felfüggeszttették. Bár az előbbi november végétől várhatóan már fogadhat új ügyfeleket, a felügyeleti szankció elrettentő lehet.

Az MÁV-ot és a TIR-t ért szankciók vélhetően a nem érintett Köbére is kihathatnak. A Népszabadság szerint vélhetően a nagy biztosítók ellenkampányának is köszönhető, hogy az ügyfelek távol maradnak az egyesületi biztosítási formától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik