Gazdaság

Lezárta az M0-ssal kapcsolatos vizsgálatát az EP

Lezárta kedden az Európai Parlament petíciós bizottsága a SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület, valamint a Csömöri Érdekközösség petíciójának vizsgálatát, közölte az MTI-vel Dobolyi Alexandra (MSZP) európai parlamenti képviselő, a testület szóvivője.

A benyújtók az 1990-es évek elején elkezdett Budapest körüli körgyűrű (M0) keleti szakaszának építése ellen nyújtották be tavaly panaszukat, amelyben azt állították, hogy a magyar hatóságok nem tartották be az európai jogszabályokat. A panaszosok szerintz EU úgynevezett kohéziós alapjából társfinanszírozás formájában kapott pénzeket olyan autópálya építéséhez használják fel, amelynek környezetvédelmi engedélye mentesítést adott a levegőminőségi határok alól, ezzel megsértetve a környezeti levegő minőség vizsgálatáról és ellenőrzéséről szóló irányelvet (96/62/EK).

Az EP-bizottság megállapította, hogy a magyar hatóságok az eljárások során eleget tettek a szükséges eljárásoknak, amelyek akkor érvényben voltak. Az említett környezetvédelmi engedély semmilyen levegőminőségi határértékről, sem pedig ilyen határértékek alóli mentesítésről nem tett említést. Továbbá a tervezettel kapcsolatos eljárások megkezdésénél az irányelvet még nem kellett alkalmazni. Magyarország 2004. május elsején csatlakozott az EU-hoz, így annak joganyagát számon kérni a megelőző időszakon nem lehet.

Dobolyi Alexandra a közleményben úgy vélte: egy nagyobb közösség, egy ország érdeke előbbre való lehet részérdekeknél.

„A körgyűrű továbbépítésével az egész ország közlekedése javul, a Budapesten átutazóknak nem kell beleragadniuk a városi csúcsforgalomba, a fővárosban élők vagy ott megfordulók pedig nem fuldokolnak a kipufogógázos levegőben” – értékelte a döntést a képviselőnő.

„Az M0-ás autópálya, mint minden más autópálya építése az adott területen élőket közvetlenül és érzékenyen érinti, ám a fővárost elkerülő autópálya szükségessége is elvitathatatlan, mi több országos fontosságú. A hosszú évek óta tartó történet, vagy legalább az engedélyeztetési és egyéb papírmunkák végére is pont kerülhet, és minden akadály elhárul az érdemi munka folytatása elől” – vélte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik