Gazdaság

Hasznos ólmeleg

Felfogható a sertés egy 41 fokos radiátornak is, csak éppen négy lába van - vallja Léderer András, a többek között épületgépészeti megoldások tervezésével foglalkozó Thermo Kft. vezetője, aki nemrég egy sertéstelep fűtési rendszerének kidolgozására kapott megrendelést.












Hasznos ólmeleg 1



Hasznos ólmeleg 2

Hasznos ólmeleg 3
Hasznos ólmeleg 4

A megállapításból kiindulva most a disznók testének hőjét felhasználó megoldást terveznek – ezzel megbízójuk, az állattenyésztésben és növénytermesztésben utazó orosházi Agro-M Mezőgazdasági Rt. a fűtésszámla számottevő részét takaríthatja majd meg. A telepen 12 ezer hízót tartanak, amelyek összesen meglehetősen nagy hőt termelnek. Ezt az eddig a rendszerből kikerülő energiát most egy légszívó berendezéssel összegyűjtve zárt ciklusban hasznosítják, így azt más helyiségek fűtésére tudják fordítani. A cég által évente fizetett nagyjából 80 millió forintos fűtésszámlával számolva milliók spórolhatók meg, és végül a sertéshús előállítása is sokkal kevesebbe kerül.

A hulladékhő hasznosítása persze nem csak a disznók, hanem emberek esetében is beválhat: a tömegek által látogatott, vagy használt épületekben, például sportcsarnokokban, színházakban, vagy áruházakban is előfordul, hogy testek hője felfűti a közösen használt helyiséget. Ezzel kalkulálva Léderer András egy vecsési áruháznak is tervezett már egy hasonló rendszert; a megoldás már egy éve sikeresen működik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik