Gazdaság

Erősebben kezdett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 191,26 pontos emelkedéssel, 23 590,29 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záróértékhez képest ez 0,82 százalékos erősödés.

Emelkedésre számítanak piaci elemzők hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén, az erősödés motorja a Mol kiváló háromnegyed éves eredménye.

Blahó Levente, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője szerint hétfőn fölfelé indulhat a piac a pénteki negatív korrekció után. Az emelkedést elsősorban a Mol reggel közzétett erőteljes háromnegyed éves eredményei vezérelhetik, de nem okozott csalódást az FHB sem, amely szintén ezen a napon tette közzé gyorsjelentését. Ezen kívül a pozitív nemzetközi tőkepiaci hangulat is segítheti a piacot – fejtette ki az elemző.

Dobár Péter, a CIB Bank elemzője a Mol eredményei alapján erősödésre számít a papír piacán, és várakozása szerint az olajrészvény emelkedése magával húzhatja a többi papírt is. Megjegyezte, hogy az olajár pénteki jelentős csökkenése némileg mérsékelheti az optimizmust.

Az elemző úgy véli, amennyiben az OTP kedden megjelenő eredményszámai is meghaladják majd a elemzői várakozásokat, úgy folytatódhat az optimizmus a piacon. Számításai szerint 23 700 pont körüli BUX-értéknél van a következő olyan ellenállási pont, amelyet ha meghalad az index, úgy további növekedésre van kilátás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik