A kettes terminálig kiépülő vasúti hálózat megvalósíthatósági tanulmánya szerint a beruházás mai árakon mintegy 35-40 milliárd forintba kerül, és évi 10 millió fős ferihegyi utasforgalom mellett üzemeltethető nyereségesen. Az európai statisztikák szerint a légiutasok 60 százaléka vasúton közelíti meg a repülőteret.
A vasúttársaság kalkulációjában 120 férőhelyes vonatokkal, 40 százalékos kihasználtsággal valamint 1000 forintos jegyárral számolva lenne nullszaldóval üzemeltethető a vonalszakasz.
A ferihegyi repülőtér egyes termináljára a jövő tavasszal már vasúton is el lehet jutni. A Budapest-Ferencváros – Vecsés vonalszakasz felújításával együtt alakítják ki a ferihegyi megállót. A kivitelező a közbeszerzési pályázaton nyertes Colas Zrt., amely a Ferihegy-1 terminálnál két peront és egy gyalogos felüljárót épít.
