Gazdaság

Audi: otthon ez nem sikerült volna

Miután a fejlesztések leállításával az Audi sikeresen rábírta a magyar kormányt az adótörvények módosítására, fejlesztési szerződést kötött a Budapesti Műszaki Egyetemmel.

A németországi központú Audinak sikerült elérnie a magyar kormányzatnál azt, ami ellen a hazai cégek kevésbé hangosan és jóval kisebb eredménnyel lobbiztak: a négyszázalékos szolidaritási adó alapjából le lehet vonni a kutatásra szánt összeget.

A tinta alig száradt meg az egyezségen, a cég máris bejelentette, hogy kutatási egyezséget köt a Budapesti Műszaki Egyetemmel. A megállapodás értelmében a győri és az ingolstadti Audi-üzemek évente 350 ezer euró (közel százmillió forint) értékben adnak fejlesztési megbízást az egyetemnek.


Az elért kedvezmények értékét az Audinál sem számszerűsítették, ahogy nemrégiben a dán Coloplast is csak titokzatosan kommentálta a Gazdasági Minsztériummal folytatott megbeszéléseket. Jochem Heizman, az Audi felügyelő bizottságának elnöke a FigyelőNetnek szinte szó szerint ugyanúgy nyilatkozott, mint John Raabo Nielsen, a Coloplast termelési vezetője két héttel ezelőtt a dán cég 100 millió eurós magyarországi bővítésével kapcsolatban: a megállapodásnak nincs konkrét értéke, hanem a kiszámítható, megbízható üzleti környezet megteremtését kérték a magyar kormányzattól. Az elért megállapodás pedig a gazdasági folytonosság és a szavahihetőség záloga, ezt pedig minden országban szeretnék elérni.

Magyaros gesztusok

Úgy látszik, a magyar kormányzat gesztusokkal is igyekszik kiengesztelni a német ipari óriást. Az Audi vezérkara német rendszámú, de a magyar Köztársasági Őrezred által is használt megkülönböztető jelzéssel ellátott autókkal közlekedett Budapesten.

Heizman tudósítónknak elmondta: a cég körülbelül 250 millió eurós (körülbelül 60 milliárd forintos) győri beruházásának leállításáról a tárgyalások során nem volt szó, a szerszámgyártás és az új típusok gyártásáról azonban igen. Az elnök szerint fel sem merült a dolgozók leépítése, vagy az alapfunkció (a motorgyártás) visszafogása.

Lapunk kérdésére, hogy az Audi vajon képes lett volna Németországban a fejlesztések lebegtetésével hasonló adókedvezmények elérésére, Heizman azt mondta: a cég különböző gyárai folyamatosan versengenek az új beruházásokért, így a magyarországi is megküzd a Volkswagen konszern többi egységével. A szlovák és a lengyel egységeknél is figyelembe veszik az üzleti környezet alakulását – tette hozzá, de a németországi lehetőségekről nem nyilatkozott. Joachim Cordshagen, az Audi gyárak nemzetközi szóvivője ezzel kapcsolatban azt mondta: Magyarország épp a rugalmasságával, a győri üzem pedig a dolgozók hozzállásával vált a legjobb Audi-gyárrá. Hozzátette: Németországban hasonló módosításokat nem lehetne elérni, elsősorban a szakszervezetek hozzáállása miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik