Gazdaság

Minibusz-tender: a BA-nél a második lett az első

A Budapest Airport (BA) a társaság minibusz üzletágát a Credit-Expo Kft. és a MRP-szervezet által alakított konzorciumnak adja el - tudatta a BA az MTI-vel csütörtökön.

A közleményből kiderül, hogy a konzorcium eredetileg másodikként végzett a pályázaton, az első helyezet a Wallis-Nógrád Volán konzorcium lett. A nyertessel azonban megszakadtak a BA tárgyalásai, és a megállapodás nem jött létre.

Sikerrel zárultak ugyanakkor a tárgyalások a Munkavállalói Résztulajdonosi Program keretében a dolgozók által alapított szervezet és a Credit-Expo Kft. konzorciumával. A szerződés szerint a Credit-Expo 60 százalékos, az MRP-cég pedig 40 százalékos részesedést szerez a Minibusz Kft.-ben. Így a dolgozók résztulajdonosai lesznek a társaságnak.

Az MRP-szervezet a minibusz üzletágban dolgozók november 14-iki közgyűlését követően alakul meg, ezért a konzorcium csak ezt követően írhatja alá a BA-val szerződését. Az adásvételre az érdekképviseletekkel és az üzemi tanáccsal folytatott konzultációkat követően kerül sor.

A 2008 szeptember 11-ig hatályos kollektív szerződés a minibusz üzletág 211 dolgozójára továbbra is érvényes marad – ismerteti közleményében a BA.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik