Magunk mögött hagytuk az emlékezés napjait. Az ország népe a tévé előtt kuksolva felháborodott, aggódott és (mások helyett is) szégyenkezett. Közben sem a politika, sem a média nem reagált arra, hogy határainktól délre újra fordulat érlelődik, amely magyar érdekeket is érinthet.
Október utolsó napjaiban Szerbia új alkotmányt kapott. Ezt a kormány sürgetve megszervezett népszavazással hagyatta jóvá. Az alkotmány nemzetközi szempontból egyetlen igazán jelentős passzusa szerint Koszovó tartomány „Szerbia elidegeníthetetlen része”. A népszavazási kampányban a kormány fő érve az volt, hogy sikere meggyorsíthatja Belgrád úját az Európai Unióba. („A népnek szerb Koszovót és európai Szerbiát ígértek. Nehéz megmondani, hogy melyik van távolabb” – írta a Danas című belgrádi lap.) Mindazonáltal Brüsszelben (és Belgrádban is) jól tudják, hogy Szerbia nem tarthatja meg Koszovót; a tartomány hamarosan függetlenné válik. Kérdés, ha ez így van, akkor mi értelme volt az egész procedúrának.
Gömöri Endre, újságíró
GESZTUS. A válasznak része az is, hogy a szerbeket mély érzelmi szálak fűzik Koszovóhoz. Ott volt a középkori szerb állam és mindenekelőtt az ortodoxia központja. Ott volt a szerbek „Mo-
hácsa”, az 1389-es csata, amelynek az elvesztése majdnem ötszáz évig tartó török uralomhoz vezetett. A sürgős népszavazás tehát a lakosság érzelmi kötődésének tett gesztus volt. A válasz része továbbá az is, hogy a bomlás eddigi szakasza is elvadította a hagyományosan erős szerb nacionalizmust. 1945 után a jugoszláv államot csak Tito „nemzeti kommunizmusa” és a sértett szovjet hatalom nyomása tarthatta össze. Amikor mindez elenyészett, a vetélkedő nacionalizmusok fokozatosan szétszakították a jugoszláv államot.
Ebben a folyamatban Koszovó sorsa külön dráma. A két főszereplő: a demográfia, illetve az elvaduló nacionalizmust képviselő Milosevics, a bomló állam utolsó diktátora. A demográfia győzött. Koszovóban, a „szerbség és az ortodoxia bölcsőjében”, egyre határozottabb többségbe kerültek a mohamedán vallású albánok. Milosevics a belháború közben valóságos népirtással akarta megváltoztatni az etnikai arányokat. Erre a NATO (értsd: az amerikai légierő) ENSZ-jóváhagyással „kibombázta” a szerb hadsereget Koszovóból.
Az elűzött albánok visszaözönlöttek, s így született meg a mai állapot. E szerint Koszovó 2 millió lakosából csak 200 ezer a szerb, nagyrészt a tartomány északi peremén. Az ENSZ 1999 óta a
NATO ott állomásozó csapatain keresztül gyakorolja az ellenőrzést. A belső civil adminisztráció a koszovói albánok kezében van. Így bármit is mond az új szerb alkotmány, Koszovó most is de facto független, csak éppen nemzetközi ellenőrzés alatt áll.
Szerbiában már most is a szélsőségesen nacionalista Radikális Párt van többségben. Az állam elnöke a Demokrata Párt vezetője, Tadics, a kormányfő a nála árnyalattal „nacionalistább” Kostunica. Ellentéteiket jelenleg felülírja egy közös érdek: meg kell akadályozniuk, hogy a decemberben esedékes választáson elsöpörjék őket a szélsőséges radikálisok. Az új alkotmányba azért került be októberben a Koszovó feletti szerb szuverenitás „örökkévalóságának” irracionális tézise, hogy decemberben a radikális szélsőség ne vádolhassa Tadicsot és Kostunicát azzal: „eladták Koszovót az albánoknak”.
Ugyanakkor a Koszovó-kérdés a világpolitikai pozícióharc része. Belgrád és a koszovói albánok a „Kontakt-csoporton” keresztül tárgyalnak. A tagok: az Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Olaszország. A megbízott ENSZ közvetítő: Martti Ahtisaari, Finnország volt elnöke. A csoportban Moszkva külön álláspontot képvisel. A pravoszláv szolidaritás (és a balkáni orosz befolyás erősítése) jegyében ellenezné Koszovó leszakítását Szerbiától, reálpolitikai érdekei viszont azt diktálják, hogy pozícióját egy Washingtonnal kötött világpolitikai mértékű alkura használja fel. A Financial Times szerint Amerika hajlandó lenne késleltetni a döntést mind Koszovó függetlenségéről, mind Grúzia NATO-felvételéről, ha cserébe megkapja Moszkva együttműködését az Iránt és Észak-Koreát érintő vitákban.
HALASZTÁS. A nagy alku ma még nem több komoly forrásból származó kombinációnál. Az viszont tény, hogy november 6-án Kofi Annan, az ENSZ főtitkára közölte: Koszovó ügyében „elhalasztódhat” a döntés. Indokolás: az eredeti határidő betartása „befolyásolná a decemberi szerb választásokat.”
Mindez a fejünk felett zajlik, noha Koszovó nehéz dilemma elé állítja a magyar diplomáciát. Ha Koszovó végül (a hírek szerint tavaszra) függetlenné válik, akkor a vajdasági magyarság lesz Szerbia legnagyobb kisebbsége, ennek minden kockázatával. Néhány hónap alatt kellene átgondolni (és talán felülvizsgálni) a szerb kapcsolataink egész rendszerét.
A déli határon túl nehéz lesz a tavasz.
