Gazdaság

Másként látja a kommunizmus örökségét Bokros és Csaba

A kommunizmus örökségéről vitázott egymással Bokros Lajos és Csaba László: előbbi szerint az örökség még érezteti hatását, míg utóbbi úgy véli, a posztkommunista átalakulás véget ért. Csaba László A fölemelkedő Európa című új könyvét kedden mutatták be a Corvinus Egyetemen.

Régiónk átmeneti gazdaságai még küszködnek a kommunizmus örökségével, noha Csaba László közgazdász professzornak az Akadémia Kiadónál most megjelent „A fölemelkedő Európa” című könyve kissé alábecsüli ezt az örökséget – mondta a keddi könyvbemutatón Bokros Lajos, a Közép-Európai Egyetem (CEU) vezérigazgatója.

„Én pesszimistább vagyok, mint Csaba László, s véleményem szerint a kommunizmus öröksége keményen munkál a mai Kelet-Közép-Európában, mint ahogy Oroszországban is” – jelentette ki Bokros Lajos. A Visegrádi-országokban tapasztalható válság azt bizonyítja, hogy a gazdaságban és a közszférában elburjánzott a korrupció, az intézmények folyamatosan reformra szorulnak – tette hozzá. „Nekünk hatékonyabbnak és rugalmasabbaknak kell lennünk, ha fel akarunk emelkedni és gyorsabban akarunk felzárkózni Nyugat-Európához” – hangsúlyozta Bokros Lajos.

A CEU vezérigazgatója szerint a könyv legnagyobb erénye, hogy a régió gazdasági fejlődését belehelyezi a globális gazdasági folyamatokba. Még nem dőlt el, hogy a most csatlakozott országokkal együtt az Európai Unió kiállja-e a történelem próbáját, vagy egy leszakadó EU-hoz csatlakoztak az új belépők – fogalmazta meg a kérdést Bokros Lajos, hozzátéve, hogy erre igazán nem ad választ a szerző.

A könyv nemcsak az Európai Unió és ezen belül a régió gazdasági fejlődést elemzi, hanem Oroszországot és Kínát is, megemlítve, hogy az orosz-kínai gazdasági verseny az utóbbi javára látszik eldőlni – jelezte a CEU vezetője.

A posztkommunista átalakulás befejeződött, jelenleg Európában a kontinentális jóléti modell válsága zajlik, s ezen belül a régió feltörekvő gazdaságai hasonló szakaszban vannak, mint más kontinensek feltörekvő országai – válaszolt a felvetésekre Csaba László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik