Október 9-én egyetlen napirendi pont megvitatása maradt el a Magyar Telekom rendkívüli közgyűlésén: a vezető testületek élén történő személycserék megvitatása. Ezt november 6-ára halasztották, a hivatalos indoklás szerint azért, mert az alapszabály változásával is összefüggésben több időt igényelt a szükséges személyi kérdésekre vonatkozó előterjesztés elkészítése.
Új tagok az igazgatóságban
Az azóta eltelt szűk egy hónapban folytatódtak azok a piaci találgatások, melyek szerint markáns változások lehetnek a felső vezetésben, jelesül például Straub Elek elnök-vezérigazgató távozása is felmerülhet. Mindez végül nem igazolódott be: a november 6-i részvényesi fórumon csak a mostanában (Surányi György és Patai Mihály lemondásával) megüresedett posztokra választottak új jelölteket, illetve eggyel bővítették a testület létszámát.
Az igazgatóság új tagja ennek megfelelően Gálik Mihály, a Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézet vezetője, Frank Odzuck, a Zwack vezérigazgatója, valamint Thilo Kusch, a társaság gazdasági vezérigazgató-helyettese lett (ő csak 2007. május 31-ig).
Rajtuk kívül négy felügyelőbizottsági tagot – Szapáry Györgyöt, az MNB alelnökét és a Monetáris Tanács tagját, Illésy Jánost, a BorsodChem menedzserét, Kerekes Sándort, a Budapesti Corvinus Egyetem környezetgazdasági intézetének igazgatóját és Konrad Kreutzert, az E.On Magyarország igazgatóságának elnökét választották meg. (Szapáry György megbízatása csak március 1-jétől érvényes.)
Nem kerestek felelőst
Értesüléseink szerint a rendkívüli közgyűlésen a tulajdonosok nem feszegették azt a kérdést, hogy miért nem sikerült mindeddig elfogadni a 2005. évre vonatkozó pénzügyi beszámolót, illetve, hogy emiatt csoporton belül kit terhel a felelősség.
Pedig az éves beszámolót várhatóan a november 15-ére összehívott következő közgyűlés sem fogja tudni jóváhagyni (sőt, maga a közgyűlés is elmaradhat), miután a távközlési cég nem tudta időben közzétenni a közgyűlésen tárgyalandó adatokat és határozati javaslatokat.
Húzódik a vizsgálat
A jelek szerint tehát a menedzsment várakozásainál is tovább húzódik a Montenegróból indult könyvvizsgálói botrány, amelybe – egyes sajtóorgánumok latolgatásai szerint – maga Straub Elek is belebukhat (miután a montenegrói igazgatóság hat tagját idén nyáron már leváltották). Mint arról már több ízben beszámoltunk, 2006 januárja óta belső nemzetközi vizsgálat folyik a cégcsoportnál több, összesen közel 2 milliárd forint értékű tanácsadói szerződés aláírása miatt. A könyvizsgáló által megpiszkált (2005 őszére datált) szerződések a Montenegro Telekom, illetve a Maktel akvirálásával kapcsolatosak, és amelyek kivizsgálására már több mint 3 milliárd forintot költött a cégcsoport.
Hogy mennyit kell még a tisztázásra fordítani, illetve meddig tart a vizsgálat, azt nem lehet tudni, de Straub Elek a közelmúltban úgy tájékoztatta a részvényeseket, hogy „ha a vizsgálat során elegendő információ lesz, és az az auditort is megnyugtatja, akkor azt legrövidebb időn belül közlik”. Ezt követően lehet jóváhagyni a 2005. évi mérleget, eleget tenni mindenféle jogszabályi tájékoztatási kötelezettségnek (többek között megküldeni az éves jelentést a New York-i tőzsdének is), illetve elfogadtatni a tavalyi nyereség utáni osztalékfizetési javaslatot.
