Gazdaság

Magához tért a német gazdaság

Kilábal az évek óta tartó stagnálásból Európa legnagyobb gazdasága: a munkanélküliek száma már négyéves mélypontra csökkent, és a kormány pedig idén és jövőre egyaránt a korábbinál nagyobb növekedésre számít. Pedig a reformok még meg sem kezdődtek.

Idén a német gazdaság 2,3, jövőre pedig 1,4 százalékkal bővülhet – jelentette be a minap Michael Glos gazdasági miniszter a BBC tudósítása szerint. A koalíciós kormány korábban 1,6 százalékos idei és 1 százalékos 2007-es GDP-növekedéssel kalkulált; tavaly mindössze 0,9 százalékkal nőtt az ország gazdaságának teljesítménye.

A német gazdaság az erős növekedés szakaszában van, amit a munkaerőpiac adatai alátámasztanak – mondta a tárcavezető. Korábban a német statisztikai hivatal közölte: októberben az elmúlt öt év során először 10 százalék alá – 9,8 százalékosra – csökkent az állástalanok aránya. Szeptemberben még a keresőképes polgárok 10,1 százaléka volt munka nélkül.

A német gazdaság a jelek szerint a kormány reformjai nélkül tér vissza a növekedési pályára, mivel a nagykoalíció pártjai csak pénteken egyeztek meg arról, hogy 2008-tól a cégek üzleti tevékenységük után a mostani 39 helyett kevesebb mint 30 százalékos adót fizetnek majd. Jelenleg a vállalatok a nyereségadó mellett helyi adókat is fizetnek, ráadásul un. szolidaritási adóval járulnak hozzá a volt Kelet-Németország integrálásának költségeihez.

Elemzők szerint a vállalati adózás átalakítása lesz Merkel kancellár gazdaságátalakítási elképzeléseinek próbája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik