Triviális közgazdasági tényekkel indokolja Csillag István volt gazdasági mniszter, hogy a Medgyessy-kabinet idején a mostaninál nagyjából 40 százalékkal drágábban épültek az autópályák. A közgazdász szerint soha annyi autópályát – 60–90 kilométert évente – nem kezdtek építeni hazánkban, mint 2002 után, így az állam az építőkapacitásokhoz képest jelentős túlkeresletet támasztott a piacon.
Ezzel szemben 2005–2006-ban mindössze két autópálya-szakasz építésére írtak ki pályázatot, vagyis a kereslet jelentősen csökkent, míg az építő kapacitások már a piacon vannak – magyarázta a lapnak az árkülönbözetet Csillag István. Hozzátette: egy építőipari cégnek akár veszteség árán is megérheti, hogy gépei dolgoznak, főleg, ha tudja: a következő két évben ismét fellendül a piac.
A volt miniszter határozottan cáfolta utódának azt az állítását is, hogy korábban felesleges műszaki feltételek kikötésével is drágították az autópálya-építéseket.
