November hetedik napján, kedden időközi választásokat tartanak az Egyesült Államokban. Az egész képviselőházat és a szenátus egyharmadát választják újra. Szélsőséges esetben így lehetséges, hogy a republikánus Bush elnöknek pályafutása utolsó két évében ellenzéki (demokrata párti) többségű törvényhozással kell majd farkasszemet néznie. A négy évre választott elnök és emberei így is a helyükön maradnak – a végrehajtó hatalomban tehát emiatt nem lesz változás. A keddi választás utáni valószínű eseményeket meglehetős pontossággal felvázolja az amerikai Gallup intézet összefoglaló jelentése.
Gömöri Endre, újságíró
REPUBLIKÁNUS MÉLYREPÜLÉS. Az általános hangulatot jelzi, hogy a választók 57 százaléka adná voksát a demokratákra, és csak 33 Bush republikánusaira. Ami az okokat illeti, az amerikai „félelmi listán” az első három helyet holtversenyben a kongresszusi korrupció, Irak és a terrorizmus foglalja el. Ezeket az egészségbiztosítási rendszer állapota miatt érzett aggodalom követi. A hagyományosan első helyen álló gazdaság az ötödik helyre szorult, majd sorrendben az erkölcsi normák romlása, a benzinár és a bevándorlás növekedése zárja a sort. A bajokért elsősorban a republikánus többségű kongresszust, szoros másodikként pedig Bush elnököt okolják. Az elnök tevékenysége egészének megítélésénél (job rating) a mai mélyponton csak 37 százalék az egyetértők aránya. A kongresszus megítélése ennél is rosszabb, ott ez a ráta csupán 24 százalék.
Ha ezeket az adatokat az amerikai politikai élet valóságával párosítjuk, mi várható a jövő keddi választás után? 1. Világos, hogy az elégedetlenséggel párosult aggodalom fő oka az iraki kudarc és vele a (jogos) „terrorizmus elleni harcban” alkalmazott módszerek eredménytelensége. 2. Ezért demokrata párti előretörés várható a választáson. Ám a többség megszerzésének valószínűsége jóval kisebb a kétharmad részben változatlanul maradó szenátusban, mint a teljesen megújuló képviselőházban. (George F. Will, neves konzervatív publicista: „Ha a demokraták az alsóházban nem tudják megszerezni azt a 13 plusz mandátumot, ami a többségükhöz kell, akkor keressenek másik szakmát.”) 3. Bush elnök még két évig kormányon marad. Utána azonban vele együtt minden jel szerint az iraki háborús kurzus két fő figurája, Cheney alelnök és Rumsfeld hadügyminiszter is kihullik az aktív politikából. Ezért ma e triumvirátus igazi politikai gondja már nem az, hogy mi történik kedden, hanem az, hogy a most várható visszaesés után hogyan nyerhetné meg a republikánus párt a két év múlva, 2008 novemberében esedékes elnökválasztást.
A két szembenálló párt helyzeti különbségét a kampány során alkalmazott taktikájuk eltérései is tükrözik. Egyetlen, de meghatározó jelentőségű közös vonásuk az, hogy mindkét kampány az iraki háborúra koncentrál. A háborúért felelős republikánus vezetés elemi érdeke, hogy az iraki katonai-politikai csőd által okozott sebek ne üszkösödjenek tovább. Hiszen ha Irak netán még két év múlva is ránehezedik az amerikai vezetésre, akkor igen valószínű, hogy 2008 novembere után a demokrata párt jelöltje költözik a Fehér Házba. Ezért győzelmi retorika szövi át a kampányt. Cheney alelnök szerint „nem a kivonulási stratégiát, hanem a győzelmet keressük”. Bush elnök közölte: „szükség esetén” kész újabb csapategységeket küldeni Irakba. Sőt, azt sem zárta ki, hogy „a győzelem után” ott állandó katonai bázisok maradjanak.
A demokrata párt kampánya ellentétes vonásokat mutat. Irak ügyében ellenzéki pozícióból, a mindennapi döntés kényszere nélkül nem igazán bonyolult feladat a Bush-kurzus általános bírálata. Az igazi különbség a két párt kampánya között az, hogy a demokraták nyíltan (és érthetően) 2008-at célozták meg. A republikánus oldalon egyetlen potenciális elnökjelölt neve sem hangzott el. (Az informális esélyes, John McCain szenátor, Bush Irak-politikájának egyik első – és magányos – párton belüli bírálója volt.)
DEMOKRATA ELNÖK-ASPIRÁNSOK. Ezzel szemben a demokratáknál a kampány összekapcsolódott az elnökjelöltségért küzdő politikusok nyílt versengésével. Közös vonásuk, hogy az esélyesek a párt centrumától, ha eltérő mértékben is, de mind balra állnak. A kampány legfeltűnőbb eseménye, hogy soraikból váratlanul kiemelkedett Barak Obama, Illinois állam szenátora. A média a magát „elég feketének” tartó fiatal szenátort (fehér anya és afro-amerikai apa gyermekét), részben A remény merészsége című könyvében kifejtett elvek alapján is, ma első számú esélyesként kezeli. (Time címlap: „A következő elnök”; Economist cikk: „Obamamania”.)
Ez a pillanatnyi helyzet. A döntésig két évet még várni kell. De azért jó lenne tudni, mire gondol mostanában Colin Powell tábornok, akire egy évtizedig úgy gondolt Amerika, mint majdani első „nem fehér” elnökére. És aki eljátszotta ezt a lehetőséget azzal, hogy a külügyek élén rész-felelősséget visel Irakért. Egy háborús kalandért, amit valójában mélyen ellenzett.
