„Az újkapitalizmusban – írja mindjárt cikke felvezetésében – a globális tőke behatolásának és/vagy egyenesen dominánssá válásának következtében a nemzetgazdaságok belsőleg szegregálódnak – sőt, sok esetben fel is bomlanak –, amely egyfelől társadalmi szegregációhoz, másfelől ezzel összefüggésben a nemzetgazdaságokhoz kötődő politikai pártok jelentős gyengüléséhez és így versenyük kiüresedéséhez vezet.” Ezért, állítja, a globális és helyi gazdasági elitek uralma alá kerülő politikai pártok kormányra kerülvén „nem képesek feltartóztatni a globális tőkének – az egész „társadalomra” nézve is veszélyes – agresszív és öngyilkos előrenyomulását”. Az így kialakuló válság lényege Szalai szerint hogy a szovjet birodalom összeomlása után ellensúly nélkül maradt globális tőke a profithajszában felzabálja saját létfeltételeit is: „a humán tőkét és az ökológiai erőforrásokat”. (Cikkében az előbbivel foglalkozik csak!)
Leszorított bérek
A humántőke felemésztésének egyik jele például a bérek leszorítása, illetve a közszféra, benne az oktatás, az egészségügy, kultúra kizsigerelése, végül a tartós munkanélküli réteg kitermelése. Ennek a válságnak a jelei erőteljesebben érvényesülnek a perifériákon, s Szalai állítása szerint „hazánk a gazdasági rendszerváltás során klasszikus félperifériává vált”. Szerinte ennek három jele is van: a gazdaság – és társadalom – kettős szerkezete, az erős jövedelmi egyenlőtlenségek és a nagyfokú kiszolgáltatottság a nemzetközi piaci konjunkturális viszonyok ingadozásainak.
„A magyar nemzetgazdaság mint olyan már tulajdonképpen nem is létezik – állítja. – Legnagyobb gazdasági hatalommal rendelkező szférája a multinacionális szektor, mely azonban bármennyit is exportál és beruház, nem képes magával húzni, dinamizálni a hazai tulajdon dominálta közép- és kisvállalati kört – a két szféra között nincs lényegi beszállítói-vevői kapcsolat.” A multik azonban nemcsak a gazdasági dominanciát szerzik meg, állítja, hanem „ közös érdekszervezetekbe tömörülvén erős politikai hatalommal is bírnak”.
Az osztogatás hatásai
„Liberális közgazdászok szokták mondani: „a magánszféra köszöni szépen, jól van, csak a közszféra betegeskedik.” Valóban: azt leszámítva, hogy a hazai kis- és középvállalati kör gyenge és tőkehiányos, a multinacionális szektor dominálta gazdaság tényleg „dübörög”. Ami válságban van, az elsősorban az adott gazdasági szerkezetre ráépülő társadalom. Vajon beszélhetünk-e általános társadalmi felemelkedésről (vagy akár csak a viszonyok „stagnálásáról”) akkor, amikor a lakosság életszínvonala egy évtizedig zuhanásszerűen csökkent, majd öt év „osztogatásos” gazdaságpolitikája után is éppen csak eléri az 1989-es szintet? (Hozzáteszem, hatalmas egyenlőtlenségeket, a felső öt-tíz százaléknál már valóban európai szintű jövedelmeket takarva.)” – állítja a szerző. És bár az „osztogatásoknak” köszönhetően némileg mérséklődött idehaza a szegénység, ennek ára például az eladósodási hullám.
„A konstrukció hazug” – idézi Bibó Istvánt a magyar viszonyokról szólva. Ezért, mondja Szalai, a társadalom „hamis realistákra” kénytelen bízni a maga vezetését. A politikai hazugság egyszerűen be van kódolva a félperifériás Magyarország politikai rendszerébe. „A politikusok máshol is füllentenek időnként, de a mi rendszerünk csakis hazugsággal képes működni. Gyurcsány és Orbán talán meggyőzhette volna választóit a parlamenti választások előtt azzal a szöveggel, hogy „azért szavazzatok rám, mert Demján és Csányi és a külső »piacok« egyaránt azt követelik tőlem, hogy rúgjak ki négyszázezer közalkalmazottat”?
Mindennek mi köze a belpolitikai botrányokhoz, teszi fel a kérdést, s ezt elemezve megkísérli megmutatni, kik is azok, akik utcára vonulnak, hogy kifejezzék elégedetlenségüket. És bár erről nincs egzakt felmérés, ő tudni véli „intuiciói” alapján, hogy „a Kossuth tériek igen nagy részt a hatalmi elithez nem vagy csak lazán kapcsolódó középrétegek tagjai”: kisvállalkozók, diákok, nyugdíjasok, az állami hierarchia közepén, alján elhelyezkedő közalkalmazottak és köztisztviselők – állítja Szalai Erzsébet.
(A cikk teljes terjedelmében az Élet és Irodalom legfrissebb számában olvasható!)
