Ha egy meccs elveszett, már majdnem mindegy, hogy három, vagy öt góllal kap ki valaki – említ egy sporthasonlatot az egyik magyarországi gázszolgáltató társaság vezetője a vezetékes földgázhálózat szüntelen bővülésével kapcsolatban. Az elmúlt kilenc évben 916 települést kapcsoltak rá a hálózatra, csaknem 800 ezer új fogyasztó jelent meg a rendszerben, minden egyes évben egy kicsit növelve az ország ma 70 százalék körüli energetikai importfüggőségét.
Az energiahatékonyság javítására, ezzel a függőség csökkentésére soha nem volt komolyabb költségvetési forrás az utóbbi másfél évtizedben. Az Európai Unió napokban nyilvánosságra került energiatakarékossági programja talán némi ösztönzésül szolgálhat a magyar kormány számára is, hogy a mainál nagyobb figyelmet és forrásokat fordítson erre a célra. Andris Piebalgs, a közösség energiaügyi biztosa 2020-ig 14 százalékos, éves szinten 100 milliárd eurót kitevő megtakarítást vár a programtól. A biztos szerint a lakossági megtakarításokat egyebek mellett adókedvezményekkel kellene ösztönözni, Brüsszel azonban a tagországok kormányaira bízza, milyen megoldást választanak.
A hazai energiatakarékossági kassza szűkös, az alternatív egyéni fűtőberendezések telepítésének ösztönzésére pedig továbbra sincs állami forrás. Annál szembetűnőbb, hogy a vezetékes földgázhálózat bővítésére folyamatosan kaphattak, és kaphatnak ma is dotációt az önkormányzatok. Igaz, egyetlen, ebben a kérdésben illetékesnek tűnő minisztériumnál, így se a pénzügyi, se az önkormányzati, se a gazdasági tárcánál nem tudják pontosan, évente mennyi költségvetési pénzt fordítottak ilyen jellegű beruházások támogatására. Az azonban bizonyos, hogy a kilencvenes évek közepétől egészen mostanáig évente 150-200 település kapcsolódott rá a gerincvezeték hálózatra. (Egyetlen kivételként 2002 említhető, akkor mindössze 8 új településen indították el a gázszolgáltatást.) Ugyanúgy szociális kérdésként kezelték ezt is, mint a gázárat. Soha senki nem vizsgálta, hogy az adott térségben nincsenek-e helyettesítő megoldások.
Az is kétségtelen ugyanakkor, hogy az ezredfordulót követően valamelyest lassult a hálózat bővülése, a fogyasztás pedig nem nőtt olyan mértékben, mint a fogyasztók száma. Ezt szakmai körökben egyrészt azzal magyarázzák, hogy jóllehet, a magyar gázárak még mindig elmaradnak a világpiaci szinttől, a kisebb drágulás egyes fogyasztói csoportokban mégis a felhasználás visszafogására ösztönözhetett. Ám a hálózat bővítése jelenleg is folyik, az év végére információink szerint 2005 végéhez képest legalább száz újabb lakott helyen lesz elérhető a szolgáltatás.
Ráadásul a politika minduntalan arra ösztönzi az energiafogyasztókat, hogy minél több földgázt használjanak. A közismerten nyomott, mesterséges árak miatt sem a lakossági, sem az üzleti fogyasztók körében nem volt, és még ma sincs igazán értéke a földgáznak. Szakemberek szerint nyilvánvaló, hogy rövidtávon a földgáz részesedését a magyar energiaellátásban nem lehet drasztikusan csökkenteni, nincs is erre szükség. „Az összes költséget, a világpiaci árak alakulását, a gázfűtés kényelmét egybevetve, még mindig ez a leggazdaságosabb megoldás” – jegyzi meg Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezető igazgatója. A hatékonyabb felhasználás azonban érezhetően csökkenthetné a magyarországi gázüzletben meglévő – gazdasági és technikai – feszültségeket. Ugyanígy javíthatná az ellátásbiztonságot, a fogyasztási csúcsokban a gázt helyettesítő erőművi tüzelőanyagok, így a tüzelőolaj felhasználása is.
Szakmai körökben azzal nem számolnak, hogy az alternatív fűtési technológiák árban rövidtávon beérnék a gázüzemű berendezéseket. Ma majdnem kétszer annyiba kerül egy fagáz-kazán, vagy egy hőszivattyús rendszer, mint a legkorszerűbb gázkazán. A háztartások esetében ráadásul egy ilyen beruházás megtérülése, az energiafelhasználástól függően, akár 25 év is lehet. Arra vonatkozóan egyelőre senki sem végzett számításokat, hogy az évi közel 5 milliárd köbméteresre tehető lakossági földgázfogyasztásnak mekkora része volna megtakarítható a különböző helyettesítő energiahordozók révén.
