Frédéric Ollier, a Sanofi-Aventis Magyarország Zrt. vezérigazgatója szorgalmasan tanulja a magyar nyelv alanyi és tárgyas ragozásának rejtelmeit. Büszkén mutat az irodájában lévő táblára, amelyen a napokban éppen a „kérni” ige különböző alakjai szerepeltek. Az egykori Chinoint privatizáló gyógyszergyártó társaság francia menedzserének nemrég kapóra is jöhetett az elsajátított szókincs, amikor Molnár Lajos egészségügyi miniszterrel tárgyalt. A „kérem” és a „kérek” formula nyilván többször is szóba került, hiszen a vezérigazgatónak korántsem mindegy, milyen iparági körülményeket teremt az egészségügyi tárca új vezetése.
Frédéric Ollier, Sanofi-Aventis Zrt. vezére. „Az originális és generikus gyártók megkülönböz-tetésének legfeljebb annyi az értelme, hogy a külön-bözõ érdekcsoportokat adott esetben egymás ellen is ki lehet játszani.”
Fotó: Kalló Iván
GAZDASÁGOSSÁG. „Amikor a miniszter a gyógyszerkiadások finanszírozása kapcsán az angliai példát hozta fel, azt mondtam, mi biztosan jó barátok leszünk” – meséli Ollier. A szigetországban (és még néhány más uniós tagállamban) ugyanis a magyartól sok szempontból eltérő a gyógyszerek állami támogatásának rendszere. Az egyik fő eltérés éppen a Sanofi-Aventishez hasonló helyzetben lévő cégeknek kedvez. Angliában ugyanis az erre hivatott hatóságok részletekbe menően mérik, hogy a gyógyszercégek mekkora költségvetési bevételt generálnak, és a gyógyszereik forgalmazása kapcsán mekkora támogatást kapnak az állami biztosítótól. A gyógyszergyártás speciális ágazat; nem csak az adók, illetékek és különböző hozzájárulások számítanak állami bevételnek, hanem azt is becsülni lehet, hogy a megfelelő gyógyszerek használata mekkora költségcsökkentést tesz lehetővé az egészségügyben. Ha például hatásosan végigvisznek egy magas vérnyomás elleni többéves programot, és ennek köszönhetően összességében csökken a betegség kezelésére fordított állami költség, az jótékony hatással lehet az egészségügyi büdzsére, és növeli a népesség gazdasági teljesítőképességét. „Mindez mérhető, a formula kidolgozott, és sok helyen használják is” – hangsúlyozza Ollier.
Minél kedvezőbb az ország számára egy ilyen céges mérleg (vagyis minél inkább nettó befizető egy társaság), annál jobb számára a támogatási rendszer. Ez a megoldás az alkalmazó országok reményei szerint gyógyszeripari befektetéseket vonz, hazánk azonban még nem vette át a módszert. Egyelőre inkább az számít, hogy az adott társaság originális (teljesen új fejlesztésű) vagy generikus (szabadalmi védettséget már nem élvező, „utángyártott”) termékekkel kereskedik-e, illetve magyarnak vagy multinacionálisnak minősül-e. „Ezeknek a megkülönböztetésnek nincs sok értelme” – vallja Ollier; hacsak az nem, hogy a különböző érdekcsoportokat adott esetben egymás ellen is ki lehet játszani.
A legtöbb cég csak a világ néhány pontján hoz létre gyártókapacitást, a többi országban pedig kisebb kereskedelmi és marketingegységgel van jelen. Nálunk is mintegy 200 társaság forgalmazza a gyógyszereit, de gyártással csak néhány foglalkozik. Márpedig az állam szempontjából az utóbbiak számának növelése lenne célszerű, függetlenül attól, hogy mit gyártanak. Persze a Sanofi-Aventis számára igen kedvező lenne, ha a szakmapolitikai elveken kívül az említett gazdaságossági mérleget is figyelembe vennék, mivel a társaság egyszerre számít nagy multinacionális cégnek és hazai gyártással rendelkező, „igazi” magyar vállalatnak.
Egyelőre csak annyi biztos, hogy a támogatási rendszer és a gyógyszerkassza kezelésének módja változni fog, a részletek nem ismertek. A kormány még az augusztus végi, balatonőszödi ülésén elvi döntést hozott az ártámogatási szisztéma gyökeres átalakításáról. „Gyógyszer-gazdaságossági törvény készül, amely a mainál igazságosabb rendszert teremt” – áll a tárca lapunkhoz eljuttatott szűkszavú közleményében. A jogszabályt a tervek szerint még októberben a kormány asztalára teszi a minisztérium. Kérdés, ez meggyógyítja-e majd a krónikus alultervezettségben szenvedő gyógyszerkasszát. Vagyis csökkenti-e azt az idén mintegy 70 milliárd forintos, a készítmények állami támogatásának tervezett, illetve valós felhasználása után kifizetett összeg közötti különbséget.
TŰZSZÜNET. A jelek szerint tehát a gyógyszer-gazdaságossági törvény váltja majd fel (várhatóan januártól) a jelenlegi megoldást, amely egy szerződésen alapszik. A gyógyszercégek és az állam ugyanis paktumot kötött, a cégek az idén összesen 22,5 milliárd forintot fizetnek be a költségvetésbe, cserébe pedig biztos, kiszámítható környezetben működhetnek. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az állam nem él a hatósági ár bevezetésének módszerével. A megállapodás tulajdonképpen nem más, mint tűzszünet a felek között, és sokan már előre tartottak attól, hogy a szerződés december végi lejárta után ismét a bizonytalanság uralkodik el az ágazatban. A piaci szereplők többsége várakozó állásponton van. Csak találgatják, hogy az új törvény mit jelenthet valójában. Bármi is legyen az, szeretnék belobbizni az érdekeiket a szövegbe, a tárca azonban kezdetben annyira a „saját feje után ment”, hogy a cégek inkább a szakmai egyeztetés hiányától ijedtek meg.
