Koidzumi árnyéka

Sármőr, de korántsem annyira, mint az elődje. Reformernek tartják, de azért kevésbé, mint a távozó miniszterelnököt. Konzervatív és nacionalista politikus. Japán mércével mérve fiatal – szeptember 21-én még csak az 52. születésnapját ünnepelte -, azaz a szigetország történetének legifjabb kormányfője, mi több, ő az első ezen a poszton, aki a II. világháború után született. Családja viszont annál jelentősebb politikai múltra tekint vissza. Nagyapja, Kisi Noboszuke a háborús japán kabinetben is szerepet vállalt, később, az ötvenes évek végén pedig több mint három esztendőn át a szigetország miniszterelnöke volt. Apja, Abe Sintaro pedig a nyolcvanas évek Nakaszone-kormányában a külügyminiszteri pozícióig vitte.

EGYÜTTÉRZÉSBŐL JELES. Abe Sindzóról, Japán szeptember 26-án kinevezett, sorrendben 90. miniszterelnökéről van szó. A szigetország új kormányfője még 2002-ben azzal szerzett népszerűséget magának, hogy ő tárgyalt Észak-Koreával a Phenjan ügynökei által elrabolt japán állampolgárok kiadatásáról, illetve gazdasági szankciókat kezdeményezett a kommunista ország ellen. Ami az áldozatok hozzátartozói számára a legszokatlanabb, egyben a legkellemesebb meglepetés volt: Abe valóban törődött velük és az ügyükkel. Japán politikusoknál ritkán tapasztalható módon minden gesztusából sugárzott az őszinte együttérzés.

A politikai életben viszonylag kevés tapasztalattal rendelkező, ám annál ambiciózusabb új kormányfőnek szüksége is van a népszerűségre. Aligha kerülheti el ugyanis, hogy az elkövetkező időszakban lépten-nyomon a szigetország politikai és gazdasági életét öt esztendei kormányzása alatt gyökeresen átalakító elődjéhez hasonlítsák. Márpedig Koidzumi Dzsunicsiro – akinek Abe Sindzo tavaly október óta a kabinetfőnöke volt – igencsak magasra rakta a lécet. Népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint az, hogy amikor tavaly elszánta magát a japán posta privatizációjának elindítására, a politikai támogatás biztosítása érdekében a parlament feloszlatásától és új választások kiírásától sem riadt vissza, s azokat az általa irányított – a szigetországot fél évszázada kormányzó – Liberális Demokrata Párt fölényesen meg is nyerte. Akkor megígérte, hogy egy év elteltével távozik a párt éléről, amit most szeptember 19-én be is váltott. Másnap Abe Sindzo lépett a helyére, s ezzel a japán politikai berendezkedés értelmében az övé lett a miniszterelnöki szék is.

NYITOTT KÉRDÉSEK. A kormányfőváltás számtalan kérdést vet föl, amelyek közül Abe nem egyet megválaszolt ugyan, de legalább ugyanannyit nyitva is hagyott. Vajon képes lesz-e továbbvinni az elindított gazdaságpolitikai reformokat? Javít-e vagy tovább ront a Koidzumi-éra alatt feszültté vált egyes nemzetközi kapcsolatokon? Vajon ő is olyan személyes jó barátja lesz-e Bush amerikai elnöknek, mint Koidzumi volt?

Abe Sindzo annyit máris kilátásba helyezett: mindent megtesz majd, hogy a megszálló amerikai erők közreműködésével még 1947-ben megszövegezett pacifista alkotmányt megváltoztassa. Egyebek mellett az idén júliusban megjelent – s azonnal bestsellerré vált – könyvében is azt sürgeti, hogy Japánnak át kell írnia békealkotmányát, hogy lehetővé váljon egy valódi, érdemi nemzetközi szerepvállalásra is képes hadsereg fenntartása. Legfőbb ideje, hogy a gazdaságilag erős Japán a nemzetközi politikai színtéren is eredményeket érjen el – vallja Abe.

Mindezeknél azonban vannak égetőbb problémák is, amelyek mielőbbi orvoslást igényelnek. „Az új kormányfő egyik legfontosabb feladata az, hogy kedvező mederbe terelje a megromlott kapcsolatot Japán és Kína között” – értékelte a helyzetet a Figyelő kérdésére Nakaszone Jaszuhiro korábbi miniszterelnök, Abe Sindzo apjának egykori „főnöke”. Ezzel a jelek szerint Abe is tisztában van, kijelentette ugyanis, hogy javítani kíván a Koidzumi által a háborús bűnösök hamvait rejtő Jaszukuni-szentélyben tett látogatások miatt megromlott japán-kínai, illetve japán-dél-koreai kapcsolatokon. Értesülések szerint már október elején találkozik szöuli kollégájával, a kínai vezetőkkel pedig előreláthatólag az Ázsiai-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködési Fórum (APEC) november közepén esedékes vietnami csúcstalálkozóján ül tárgyalóasztalhoz.

Peking azonban bizalmatlan. S részben joggal, hiszen Abe Sindzo – mint szigetországi napilapok kiderítették – ez év áprilisában titokban maga is ellátogatott a Jaszukuni-szentélybe. Ráadásul 1997 óta ő vezette azt a bizottságot is, amelynek feladata a japán történelem tankönyvek felülvizsgálata volt, és amely – Ázsia számos országának felháborodását és heves tüntetéseket – kiváltva kiiktatta e tankönyvekből azon passzusok többségét, amelyek említést tettek a megszálló japán hadsereg II. világháborús bűneiről. Saját maga az elmúlt időszakban többször is tagadta, hogy a japán hadsereg nőket kényszerített volna a katonái szexuális igényeinek kiszolgálására a megszállt ázsiai országokban, említett könyvében pedig azt fejtegeti, hogy a tokiói törvényszék által 1945 után elítélt japán háborús bűnösök a szigetország törvényei értelmében valójában nem voltak felelősségre vonhatók. „Szellemi atyjának nagyapját, a háborús bűnök miatt bebörtönzött, de perbe nem fogott későbbi miniszterelnököt, Kisi Nobuszukét tartja. Ráadásul számos ultrakonzervatív ember is körülveszi” – figyelmeztet az Abe-féle nacionalizmus veszélyeire Tacsibana Takasi politikai elemző és újságíró. Az ő neve 1974-ben vált szigetország-szerte ismertté, amikor is egy leleplező írásával az akkori miniszterelnök bukásához vezető Tanaka-botrányt kirobbantotta.

Mindazonáltal a japán lakosság számára nem a külpolitika vagy az alkotmánymódosítás a legfontosabbak, hanem a szociális reformok. Abe szeretné megoldani például a sok, alacsony fizetésű szerződéses, illetve részmunkaidős munkás problémáit, mondván: mindenkinek kell kapnia egy második esélyt. „Koidzumi megpróbált ugyan válaszokat adni Japán demográfiai kihívásaira, a világ leggyorsabban öregedő társadalma és a csökkenő népesség problémáira, egy igazi társadalom- és nyugdíjbiztosítási reform azonban még mindig várat magára” – mutat rá Jonekura Hiromasza, a Sumitomo Chemical vegyipari óriásvállalat elnök-vezérigazgatója, a Nippon Keidanren a japán üzleti szövetség az egyik legbefolyásosabb gazdasági szervezet alelnöke. E szervezet éppen azért támogatta Abét, mert vezetői biztosak benne, hogy az új kormányfő képes továbbvinni a Koidzumi által megkezdett reformokat.

Ázsia egyelõre aggódva figyeli Abe Sindzo kormányra lépését.

AMBÍCIÓZUS CÉLOK. Ami a gazdaságot illeti, Jone­kura a frissen kinevezett kormányfő legfontosabb feladatainak az ország GDP-jének több mint 170 százalékára (!) rugó államadósság – egyébként túlnyomó részt belső adósság -, valamint a 7 százalékot meghaladó költségvetési hiány kezelését tartja. Az adóssággal kapcsolatban Abe elkötelezte magát, hogy annak fedezésére a japán állam 2007-ben az idei 254,5 milliárd dollárnál is kisebb értékben fog kötvényt kibocsátani. A költségvetés egyensúlyba hozásához a kormány számításai szerint 141 milliárd dollár többletbevételre volna szükség. Az új miniszterelnök azt reméli, hogy ezt a célt a kiadások lefaragásával, illetve a bürokrácia Koidzumi által elkezdett átalakításának továbbvitelével – valamint a hatékonyság és a versenyképesség növelésétől, illetve a technológiai innovációtól várt 3 százalékos gazdasági növekedéssel – 2011-re elérhetik.

Saját fizetését Abe máris 30 százalékkal csökkentette. Ez szimbolikus lépésnek jó ugyan, de a Standard & Poor’s szeptember végi elemzése szerint még mindig nem teljesen világos, hogy pontosan milyen gazdasági reformokra készül az új tokiói kormány. A nemzetközi hitelminősítő intézet úgy látja, a miniszterelnök csupán az általánosságok szintjén beszél a növekedés és a fogyasztás erősítéséről, valójában nincs konkrét terve a megvalósítást illetően. Ami biztos: az új kabinet változatlanul az alacsony kamatlábat részesíti előnyben, következésképpen a jen a Mizuho Bank elemzői szerint továbbra is gyenge marad a dollárhoz képest.

A Standard & Poor’s azt sem tartja túl biztatónak, hogy az a 73 éves Omi Kodzsi kapta a pénzügyminiszteri posztot, akit inkább a hagyományos pénzügypolitika hívének, mintsem reformernek tartanak. A kabinet összetételét illetően általában is sokan Abe szemére vetik, hogy kevés benne a reformer. Az Aszahi Simbun című napilap mindezt úgy kommentálta: Abe, akárcsak annak idején a sógun, miniszterséggel jutalmazta azokat az idősebb „hadurakat”, akik hatalomra segítették őt.