Kockázatkényszer

Kényelmes befektetők a több mint két és fél millió tagot számláló magánnyugdíjpénztárak: a tagok vagyonát főként állampapírban tartják, az alacsony részvényhányad pedig hosszú távon alacsony hozamokkal bosszulja meg magát. Ez az egyre gyakrabban elhangzó kritika a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői által a nyugdíjpénztárakról tavaly megjelentetett tanulmányban is szerepelt, s noha sokan vitatják, hogy 8 év hozamaiból messzemenő következtetéseket lehet levonni, az írás, úgy tűnik, nem maradt hatás nélkül. Az egyik nyugdíjpénztári vezető szerint mindenesetre legalább részben az MNB-tanulmány késztette arra a Pénzügyminisztériumot, hogy kötelezően előírja a kasszák számára a portfólióválasztást.

Rajz: Dániel András

Ez azt jelenti, hogy 2007 januárjától még csak lehetséges, 2009-től azonban már kötelező lesz a kasszák számára a különböző kockázatú – s így eltérő hozammal kecsegtető – portfóliók létrehozása. Ha a pénztár már jövőre él a lehetőséggel, és kialakítja a három különböző kockázatú portfóliót – a zömében állampapírokat tartalmazó klasszikust, a magas arányban nagy kockázatú papírokat tartalmazó növekedésit, valamint a kettő keverékét, a kiegyensúlyozottat -, de tagjai nem élnek a választás lehetőségével, a pénztár automatikusan besorolja őket valamely kategóriába. A növekedési portfóliósok közé azok kerülnek, akiknek még több mint 15 évük van a nyugdíjig, a kiegyensúlyozott kategóriába soroltak 5-15 év múlva, míg a klasszikus portfóliósok közé soroltak kevesebb mint 5 év múlva mennek nyugdíjba.

ELLENŐRIZHETŐBBEN. A módosítás mögött az a közgazdasági alapvetés, illetve külföldi gyakorlati tapasztalat áll, hogy hosszabb távon a kockázatos befektetések hozama meghaladja a szerény kockázatúakét. Ráadásul sokéves időhorizonton minden pici hozameltérés többszörösen hatványozódik, sok ezer forintos különbséget előidézve a végeredményben: a nyugdíjban. A törvény új passzusa mellől azonban még hiányzik a kormányrendelet, amely azt hivatott részletezni, hogy a fenti kategóriáknak milyen arányban kell tartalmaznia a kockázatmentes, illetve a kockázatos instrumentumokat.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF) csak annyit mondtak: az előkészítésben szakértőként vettek részt, s nézetük szerint a választható portfóliók és a limitek bevezetésével nő a szektor ellenőrizhetősége és összehasonlíthatósága. Információink szerint a tervezet a legidősebb pénztártagok klasszikus portfóliójára legfeljebb 20 százalékos részvényarányt ír elő, míg a legfiatalabbak számára kialakítandó növekedési portfóliónak legalább 50 százaléknyi részvényt kell tartalmaznia. A kiegyensúlyozott kategóriánál pedig 35 százalékot jelöl meg maximális részvényarányként.

„A szabályozással legalább két probléma van” – állítja Soproni Gábor, a Villamos-energiaipari Társaságok Nyugdíjpénztára igazgatóságának elnöke. Véleménye szerint – s ez már az önkéntes nyugdíjpénztáraknál is megmutatkozott – a piac gyorsan fejlődik, folyamatosan jelennek meg új instrumentumok. Ezért a befektetési eszközök és limitek tételes felsorolása fékezi a szektor fejlődését. Egyébként sem szerencsés az ilyen részletekbe menő szabályozás, „nagykorúsítani kellene végre a pénztárakat”.

Egyetért a választható portfóliós rendszer bevezetésével, de a piaci folyamtokba való beavatkozásnak tartja Borza Gábor, az ING nyugdíjpénztárának vezetője a jogszabály-módosítás egy részét, igaz, ő elsősorban az elvonható költségek maximalizálását sérelmezi. A kifogásolt szabályozás szerint legfeljebb 6, egy évvel később pedig már csak 4,5 százalékot lehet levonni a tagok befizetéseiből a kasszák működtetésére, s a vagyonkezelőnek sem fizethetnek többet, mint a kezelt vagyon 0,9, illetve 0,8 százalékát. Mindez „komoly pénzügyi kihívást” jelent majd a pénztár számára.

Van azonban a januári változások között olyan is, amit hosszú távon szinte minden piaci szereplő üdvösnek tart, rövid távon viszont igencsak tartanak tőle. Az a nagyjából 1,3 millió munkáltató, amely a társadalombiztosító mellett a 19 magánkassza valamelyikébe is utal járulékot, ma még külön-külön számol el a pénztárakkal. Jövőre azonban már a központi beszedés szellemében a Magyar Államkincstárnak fizeti a járulékokat, s az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak (APEH) küldi el a bevallásokat. A módosítás nagy terhet vesz le a kasszák válláról – van olyan pénztár, amelynek havonta 150 ezer munkáltatótól kell bevallást, illetve utalást fogadnia -, rövid távon azonban bábeli zűrzavarra számítanak a piac szereplői. Egy darabig egyszerre kell fenntartani a régi és az új utalási és bevallási rendszert, s több hónapba is beletelhet, mire minden beérkezett pénz megtalálja a hozzá tartozó bevallást és a munkavállaló fedezeti számlájára kerül. Addig pedig függő számlán kell tartani az összeget, s befektetésként is csak a rövid futamidejű állampapírok jöhetnek szóba.

ENYHÜLŐ TERHEK. A lengyel mintára bevezetendő központi díjbeszedő rendszer a nagy többség szerint olcsóbb lesz, de még a leginkább borúlátó piaci szereplők szerint is lényegesen csökkenti az adminisztrációs terheket. Ma ugyanis még a pénztárnak kell utánajárnia, ha egy munkáltató elfelejti befizetni a járulékot bejelentett alkalmazottja után, s ahhoz, hogy az APEH-től a kassza végrehajtást tudjon kérni, előbb két alkalommal tértivevényes levélben fel kell szólítania a céget. Jövőre ez a feladat már az adóhatóságé lesz.